A Nemzetközi Sajtószemle

Mivel foglalkozik a nemzetközi sajtó?

1250165
A Nemzetközi Sajtószemle

A VG hírportálon olvasható az a cím: “Törökország továbbra sem ismeri el a Krím-félsziget orosz bekebelezését”

Az Atv honlapján látható az a cím: “Még mindig nagy erőkkel kutatnak a Hableány eltűnt áldozata után”

Az index hírportál egyik címe azzal foglalkozik, hogy az angol másodosztályba igazolt a magyar válogatott focista.

Az Al-  Hayat egyik címe az: “Törökország közölte, hogy megállapodás született Törökország és az Egyesült Államok között a szíriai békefolyosóról”

Az Alsharq Alawsat közlése szerint az Egyesült Államok feltételhez fűzi Szudánnak a terrorizmust támogató országok listájáról távolítását.

Az Al-Raya Al-Katariya arra hívja fel a figyelmet, hogy szaúdi koronaherceg, Mohammed bin Szalman azon fáradozik, hogy az amerikai választások előtt zárják le a Washington Post szaúdi tudósítója, Cemal Kaşıkçı meggyilkolásának ügyét.

A Le Monde közlése szerint Franciaországban 8 év börtönbüntetésre ítéltek egy háromgyerekes anyát, aki 2017-ben gyerekeivel együtt utazott Szíriába.

A Le Soir annak ad helyet, hogy Belgiumban minden ötödik polgár szerint elfogadható a harcosok kínzása.

A Le Figaro arról szól, hogy a globális felmelegedés veszélyezteti a globális élelmiszer-biztonságot.

A Bild egyik címe az: “Vészhelyzetet hirdettek Németországban, húsevő baktériumok élnek a németországi tavakban. Egy nőt támadtak meg, aki fürdött egy tóban

A Deutsche Welle azzal foglalkozik, hogy megállapodás született Törökország és az Egyesült Államok között a szíriai biztonságos zona létrehozása kapcsán.

A Spiegel közlése szerint a Nemzetközi Amnesztia Szervezet felhívta az Egyesült Államokba utazni kívánó emberek figyelmét, hogy gyakran történnek fegyveres támadások. A turistáknak létre kell hozniuk egy vészhelyzeti tervet.

Az El Pais azzal foglalkozik, hogy a baloldali Podemos Pedro Sánchez hivatalban lévő miniszterelnököt azzal vádolja, hogy az előrehozott választások kiírását követeli.

Az El Mundo annak ad helyet, hogy annak ellenére csökken a nem kormányzati szervezetek hajóinak a földközi-tengeri jelenléte, embercsempészek tovább szállítanak illegális migránsokat.

A Telesur arról szól, hogy Maduro venezuelai államfő közölte, hogy a kormány nem képviselteti magát az augusztus 8-9.-ei tárgyalásokon.

Az İzvestiya orosz napilapban látható az a cím: “Az orosz hadsereg különleges alakulatot hoz létre a számítógépes kalózok elleni küzdelem kapcsán”

A lenta hírportálon olvasható az a cím: “Németországban felhívást közöltek, hogy köszönetet fejezzenek ki az oroszoknak. A német szövetségi parlament elnökhelyettese, Wolfgang Kubicki elmondta: "Németek az egyesülésért legyenek hálásak az oroszoknak".

A TASS hírügynökség közlése szerint Kirgizisztán volt köztársasági elnöke mindent bevallott, amely szerint egy akció során tüzet nyitott a különleges alakulat tagjaira.

 

 



Még több hír