Nemzetközi Sajtószemle

USA, Bloomberg televíziós csatorna: „A német miniszter üres kézzel tért haza Törökországból”

747201
Nemzetközi Sajtószemle

USA, Bloomberg televíziós csatorna: „A német miniszter üres kézzel tért haza Törökországból”

Sigmar Gabriel német külügyminiszter azért érkezett Törökországba, hogy engedélyt szerezzen arra, hogy német illetékesek meglátogathassák az Incirlik Támaszpontot, ám reményei nem teljesültek. Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter a német kollégájával tartott tárgyalás után rendezett sajtótájékoztatón kijelentette: továbbra is megakadályozzák, hogy a német illetékesek meglátogassák a támaszponton tartózkodó csapataikat, mivel Németország Törökország ellenségeit és terroristákat fogadott be, ezért a körülmények jelenleg nem megfelelők. Çavuşoğlu arra is figyelmeztetett, hogy az európai országoknak fel kellene hagyniuk azzal, hogy a terroristákat például újságíróknak tüntessék fel, és a titkosszolgálat céljaira használják fel. A török külügyminiszter szerint ez a taktika az utóbbi időben mintegy divattá vált Európában: „Ha mi elfogunk egy terroristát, az európaiak egyből kampányt indítanak azzal, hogy egy újságírót vettünk őrizetbe” - mondta a külügyminiszter.

 

Ria Novosztyi, orosz állami hírügynökség: „Az Öböl-válság megoldásán fáradozik Törökország”

Ankara elszomorítónak nevezte, hogy egyes arab országok megszakították a diplomáciai kapcsolatot Katarral, és felszólította őket a párbeszéd folytatására. „Közös ügyünknek tartjuk a térség biztonságát” - jelentette ki Mevlüt Çavuşoğlu török külügyminiszter, hozzátéve: ezeknek az országoknak közösen kell küzdeniük a terrorizmus, iszlamofóbia és felekezeti ellentétek ellen. A külügyminiszter hangsúlyozta a szolidaritás fontosságát: „Természetesen lehetnek problémák, véleménykülönbségek az országok között, azonban a párbeszédet minden körülmények között folytatni kell. Készek vagyunk minden támogatást megadni a helyzet rendezéséhez.”

 

Németország, Deutsche Welle (DW) médiaügynökség: “Támad a török turizmus

2017 áprilisában a Törökországba látogató külföldiek száma az előző év azonos időszakához viszonyítva 18,10%-kal nőtt, mintegy 2 millióra. A legtöbb Törökországba látogató turistát adó országok között Németország áll az élen, 12,69%-kal. Ezt Oroszország követi 8,78%-kal. A Németországból Törökországba érkező turisták száma az előző év azonos időszakához viszonyítva 6,7%-kal nőtt, mintegy 263 ezerre. A Törökországba turistákat küldő utazási irodák reményei szerint ez a szám a last minute foglalásokkal még tovább fog nőni.

 

USA, Voice of America: „Megnyílt az út a ciprusi tárgyalások előtt Genfben”

A New Yorkban, az ENSZ székházában tartott legutóbbi csúcstalálkozón a görög fél engedett korábban megszabott feltételeiből. Ilyen módon igencsak megnőtt a remény a tartós megoldásra Cipruson. A török fél az új képet látva annak a véleményének adott hangot, hogy lehetséges olyan új projektet életre hívni, amely mindkét fél számára előnyös Ciprus jövőjét illetően. E projekt alapján lehetőség nyílik arra, hogy úgy Cipruson a két fél között egy politikai egyenlőséget biztosító, szövetségi Ciprus jöjjön létre, mint a török-görög és török-európai kapcsolatok új és eredményesebb korszakba lépjenek.

 



Még több hír