A világsajtóból

A világsajtóból

237445
A világsajtóból

IRNA iráni hírügynökség „Hozták Szulejmán Sah holttestét” cím alatt helyet adott Ahmet Davutoglu török miniszterelnök nyilatkozatainak. „A török hadseregnek szíriai hadművelete következtében Törökországba hoztuk a Szulejmán Sah holttestét, történelmi tárgyakat, katonai egységet. Szulejmán Sah holtestét szállítani fogjuk szíriai Esme falúba a török hadsereg kontrollja alatt. A török zászló fellobog ebben a térségben.”- mondta Ahmet Davutoglu török miniszterelnök.

Nova Makedonija bejelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök gratulált a kormánynak és a Török Fegyveres Erőknek a Szulejmán Sah Türbéjének szállítására vonatkozó hadművelet alkalmával. Kijelentették, hogy a török hadsereg kiürítette azt a 40 török katonát, akik megvédik az Oszmán-török Birodalom alapítójának nagyapja Szulejmán Sah Türbéjét.

Reuters hírül adta, hogy Törökország egy hadműveletet intézett Szíriában az ILIÁ terroristai által ostromolt Szulejmán Sah Türbéjének helyváltoztatása és a türbét őrző katonák kiürítése céljából, és Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök elmondta, hogy ez nem jelent egy visszavonulást. Szír kormány egy nyilvános támadóságnak minősítette a török hadsereg hadműveletét. Ibrahim Kalin a köztársasági elnök szóvivője pedig elutasította ezt az állítást, és hangsúlyozta, hogy a szír vezetés teljesen vesztette a törvényességét.

Ria Novosti orosz újság bejelentette, hogy Ahmet Davutoglu török miniszterelnök pakisztáni látogatása során elmondta, hogy Törökország és Pakisztán továbbá együttműködik a terrorizmus és iszlámfóbia elleni küzdelemben. Davutoglu kijelentette, hogy Törökország 20 millió dolláros pótsegélyt fordított a pakisztáni terrortámadások és árvíz áldozatainak nyújtásra.

Ugyanazon újság bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy nyilatkozott, hogy nem fognak lemondani a Törökországgal együttműködésről a törökáramlat földgáz csővonal építkezése témájában. Orosz vezető kijelentette, hogy hazája egy bízható partner, és jövőben is így lesz.


Címkék:

Még több hír