A világsajtóból

89747
A világsajtóból

Világsajtóban széles helyet adtak a Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnöknek megválasztására vonatkozó híreknek.

Amerikai CNN televízió hírül adta, hogy kritikák ellenére Recep Tayyip Erdogan erősödve győzelmet aratott az elnökválasztáson.

Financial Times azt írta, hogy Erdogan nagy erővel győzelmet aratott választáson, és meg tud változtatni a kormányszisztémát.

Izraeli Haaretz azt írta, hogy Erdogan a konzervatívok szelével egy gazdasági erővé tette Törökországot a térségében, és az elnökválasztással is megerősítette a helyét.

Spiegel Online weblapján kijelentették, hogy Recep Tayyip Erdogan a részeredmények nyilvánítása előtt megünnepelte a győzelmét. „Törökország határozatot hozott erősemberért.”- kifejezését használták fel.

Die Welt weblapján hírül adták, hogy Erdogan 50 százaléknál több szavazatot kapva győzelmet aratott választáson. Kijelentették, hogy mostanáig Törökországban egy képviseleti hivatalnak látták a köztársasági elnökhivatalt, de Recep Tayyip Erdogan azt célozza, hogy ez a hivatal egy végrehajtó hivatallá váljon.

Bild kijelentette, hogy Recep Tayyip Erdogan 50 százaléknál több szavazatot kapva köztársasági elnök lett. „Törökországban a népszerű személy nyerte el a köztársasági elnökséget” kifejezését használták fel.

Francia sajtó is közelről követte a Törökországban tartott elnökválasztást.

Le Figaro weblapján azt írták, hogy a 12 éve hatalmon lévő Erdogan a nép által megválasztott első köztársasági elnök lett, és Erdogan nyilatkozta a köztársasági elnök jogköreinek erősítésére vonatkozó terveit is.

ANSA olasz hírügynökség hírül adta, hogy Törökországban Erdogan első fordulón lett köztársasági elnök, és nyilvánította a győzelmét. ANSA kommentálta, hogy ez a választás végén egy új Törökország fog szülni.

Corriere della Sera „Törökországban nem változott semmi, Erdogan győzelmet arat választáson” cím alatt adta hírül az elnökválasztást.

Neue Züricher Zeitung annak szentelte a figyelmet, hogy Erdogan szavazattöbbséggel lett köztársasági elnök, és fokozta az erejét. Erdogan legfontosabb céljai egyike egy újalkotmány készítése.

El Pais azt írta, hogy Erdogan szerezte szavazattöbbséget, és első fordulón lett köztársasági elnök.

Athén hírügynökség hírül adta, hogy Erdogan a nép által megválasztott első köztársasági elnök lett, és első fordulón győzelmet aratott.

Russia Today televízió weblapján az „Új Törökország” hangsúlyával adták hírül Erdogan győzelmét.


Címkék:

Még több hír