A Világsajtóból 2014.06.04

A Világsajtóból

82836
A Világsajtóból 2014.06.04

Bülent Arinc miniszterelnök-helyettes részt vett a 8. Al-Dzsezire fórumán, melyet Katar fővárosa Dohában tartottak.

Az Al Sark című újságban megjelenítették a Bülent Arinc török miniszterelnök-helyettessel csinált interjút. Bülent Arinc aláhúzta, hogy Katar és Törökország az energiaforrásokkal és gazdasági erővel rendelkező megszilárdult két ország, és minden téren fejleszteni kell a két ország közti kétoldalú kapcsolatokat. Arinc ezt mondta: „Katar nagyon fontos befektetési és fejlesztési alkalmakat nyújt a török cégeknek, és ez hozzá fog járulni Katar városfejlődéséhez.” Arinc annak szentelte a figyelmet, hogy a katari látogatása keretében kézbe vették a gazdasági és kereskedelmi témákat. Arinc elmondta, hogy Törökország továbbá földgázt fog megvenni Katarból, és dicséretre méltónak találja a Katar szíriai nép iránti állásfoglalását.

Michael Roth a Németország Európai Unióért felelős minisztere tárgyalásokat folytatott Törökországban, és kijelentette, hogy a Törökországgal való kapcsolatokban egy újkezdetre van szükség.

A német DPA hírügynökség az e témára vonatkozó hírében kijelentette, hogy Törökország tartózik az Európai Unióhoz, de hiányok vannak a demokráciai és jogállami tereken. Roth elmondta, hogy azon van, hogy tárgyalásokba kell kezdeni az ítéletek és alapjogok című 23. és 24. témákban.

Seyyid Mohsen Komseri az Irán nemzeti kőolajcég külkapcsolatok igazgatója kijelentette, hogy hosszabbították a hazájából Törökországba nyerskőolaj exportálására vonatkozó egyezmény idejét.

Komseri egy nyilatkozatot adott Mehr hírügynökségnek, és hangsúlyozta, hogy az Iránnak Törökországba kőolajexport kapaszitása nem változott meg az idén. Komseri ezt mondta: „A Törökországgal aláírt egyezmény alapján, naponta átlag 100-110 ezer hordónyi nyerskőolajot exportáljunk szomszéd országba.” Mehr kijelentette, hogy ez az év március hónapjában Irán a kőolajexport terén megelőzte Irakot, 478 ezer tonna nyerskőolaj exporttal.

Ahmet Davutoglu külügyminiszter és Sergey Lavrov orosz külügyminiszter elnökletében Moszkvában lezajlott az Oroszország és Törökország közös stratégia tervezőcsoport negyedik értekezlete.

Az orosz külügyminisztérium weblapján kijelentették, hogy az értekezlet során részletesen kiértékelték a kétoldalú, térségi és nemzetközi kérdéseket. Hírül adták, hogy Ankarában megnyitották az orosz tudomány és kultúraközpontot, és ez az év végéig Moszkvában is meg fogják nyitni a török kultúraközpontot.


Címkék:

Még több hír