Erdoğan:a világon egy többen követelik a tűzszünet létrehozását a Gázai övezetben

Erdoğan Magyarországról hazatérőben, a repülőgép fedélzetén nyilatkozott.

2078487
Erdoğan:a világon egy többen követelik a tűzszünet létrehozását a Gázai övezetben

Az Amerikai Egyesült Államok már nem fordulhat süket fülekkel az egész világról érkező, a gázai tűzszünetre vonatkozó felhívásokra, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

Erdoğan Magyarországról hazatérőben, a repülőgép fedélzetén nyilatkozott.

Kiemelte, hogy minden tárgyalásán hangsúlyozta az október 7 óta tartó gázai humanitárius drámát, és magyarországi látogatása során is tárgyaltak a tartós tűzszünet létrehozására és a humanitárius segélyek bejuttatására vonatkozó erőfeszítésekről.

Rámutatott, hogy miközben Izrael folytatja a mészárlást, a világon egy többen követelik a tűzszünet létrehozását:

„Az ártatlanok halálával kapcsolatos felelősségre vonást törvényes alapokon kell végezni. Nem csak Netanjahut, hanem mindenkit, akinek része van ebben a népirtásban, felelősségre kell vonni a háborús bűnökért” - mondta a köztársasági elnök.

Hangsúlyozta, hogy Izraelben is egy erősebb hangok szólnak a Netanjahu-kormány ellen, és ezt csak fokozza az, hogy Izrael túszokat ölt meg.

Azt is hangsúlyozta, hogy az orosz-ukrán válságban ismét működésbe kell hozni a gabonafolyosót:

„A közeljövőben Putyin elnökkel folytatott tárgyalás során beszélünk arról, hogy mit tehetünk a gabonafolyosó működtetése érdekében. Remélhetőleg tőle is kedvező választ kapva folytathatjuk utunkat” - jelentette ki a köztársasági elnök.



Még több hír