Videóüzenetet tett közzé a Hezbollah vezetője

Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője október 7-e óta először szólt a libanoniakhoz videóüzeneten keresztül.

2060283
Videóüzenetet tett közzé a Hezbollah vezetője

 

Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezetője október 7-e óta először szólt a libanoniakhoz videóüzeneten keresztül.

Naszrallah a Gázai övezetből indult „al-Aksza Áradása” műveletről megjegyezte, hogy az több frontra is átterjedt.

A vezető kijelentette, hogy az al-Aksza mecset elleni jogsértések példátlanok a modern történelemben, Gázában több mint 2 millió ember 20 éve él fullasztó ostrom alatt, és senki nem tesz semmit.

Naszrallah közölte, hogy az ellenállási mozgalmak döntéseit a saját vezetőik hozzák meg, és hogy Irán csupán támogatja ezt.

„Néhányan azt várják, hogy azt mondjam, háborúba megyünk. A libanoni front már október 8-a óta háborúban áll, és nem fogunk megtorpanni” – fogalmazott a szervezet vezetője.

Naszrallah szerint az al-Aksza Áradása támadásai politikai, katonai és szellemi sokkot okoztak Izraelben, hozzátette, hogy a libanoni front minden eshetőségre és opcióra nyitott.

A vezető szerint fennáll annak a lehetősége, hogy széles körű konfliktus alakuljon ki a libanoni fronton, amit Izraelnek számításba kell vennie.

A Hezbollah vezetője rámutatott, hogy az USA a felelős a gázai háborúért és a tűzszünet megakadályozásáért, és az USA lesz a legnagyobb vesztes egy regionális konfliktus fellángolása esetén.

Naszrallah hozzátette, hogy aki meg akarja akadályozni a frontok kiszélesedését a térségben, annak le kell állítania a Gázai övezet elleni támadást.


Címkék: #Hezbollah

Még több hír