Kedvező egyeztetési folyamatba kezdett a török és a görög külügyminiszter

Yorgos Yerapetritis görög külügyminiszter kijelentette: jó szándékkal, azonban óvatos optimizmussal kezdtek egyeztetési folyamatba Hakan Fidan török külügyminiszterrel.

2054690

Yerapetritis a Proto Thema hetilap kérdéseire válaszolt.

Aláhúzta, hogy Türkiye és Görögország kapcsolatai még a párbeszéd folyamatának elején járnak, azonban a szóhasználat alapja megváltozott, és az Égei-tenger nyugalma kapcsán fontos lépéseket tettek.

Kiemelte, hogy ezek a lépések nem voltak egyszerűek és nem voltak könnyűek:

„Ahhoz, hogy az alapvető ügyekben előre léphessünk, őszinteségre, kompromisszumkészségre, és mindenekelőtt a globális alap értékeknek megfelelően a nemzetközi törvények alkalmazására. Azonban fontos a következetesség és az őszinteség. A további lépésekben pedig szót ejtettünk majd  az egyetlen olyan fontos véleménykülönbségről, amit a nemzetközi bíróság elé vihetünk, ami a felségvizek korlátozása és a kizárólagos gazdasági övezetek kérdése” - jelentette ki a görög külügyminiszter.

Még több hír