A G20-csúcstalálkozón is a környezetvédelmet hangsúlyozta Erdoğan

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a „Türkiye ’Zéró hulladék’ útja egy élhető világért” című könyvét ajándékozta az indiai G20-csúcstalálkozón résztvevő államfőknek és vezetőknek.

2035815
A G20-csúcstalálkozón is a környezetvédelmet hangsúlyozta Erdoğan

 

Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök a „Türkiye ’Zéró hulladék’ útja egy élhető világért” című könyvét ajándékozta az indiai G20-csúcstalálkozón résztvevő államfőknek és vezetőknek.

A könyv ajánlójában Erdoğan hangsúlyozza a globális összefogás fontosságát a „3 bolygó méretű válságnak” nevezett éghajlatváltozás, biodiverzitás-csökkenés és szennyezés ellen:

„Azonban a nemzetközi összefogás egyre csökken, és az együttműködés helyét az én központú hozzáállás veszi át. Ennek árát pedig az egész emberiség megfizeti, de elsősorban a hátrányos helyzetű országok az afrikai és ázsiai kontinensen.

Országunknak a fejlett országokhoz viszonyítva szinte semmilyen hozzájárulása nincs a klímaváltozás és szennyezés okát jelentő problémákhoz. Ennek ellenére Türkiye a világ és az emberiség közös jövőjét érintő létfontosságú ügyekben többet teljesít a rá eső kötelességből, és globális szinten is támogatja a munkálatokat” - jelenti ki a köztársasági elnök.

Írásában Erdoğan kiemeli, hogy Türkiye 2053 Zéró emisszió és zöld fejlesztés céljaival fontos hozzájárulást tett a párizsi klíma szerződéshez:

„A zéró hulladéktól a megújuló energia projektekig, a nemzeti parkoktól az erdősítésig, a szennyvíztisztítástól a levegőminőség méréséig számos projekttel törekszünk egy tisztább és zöldebb Türkiye megvalósítására. A megújuló energia tekintetében Európában az 5, a világon a tizenkettedik helyen állunk.

A feleségem, Emine Erdoğan vezetésével életre hívott Zéró Hulladék Projekt ennek a folyamatnak az egyik fordulópontjává vált. „A világ a közös otthonunk” jelszóval működő projektünk az egész világ dicséretét elnyerte, és összesen 5 nemzetközi díjat kapott, ezek közül 3-at az ENSZ szervezeteitől és programjaitól.”

Erdoğan elnök emlékeztetett arra is, hogy a Türkiye erőfeszítéseinek eredményeképpen, az ENSZ közgyűlésének 77/161 számú határozatával elfogadott Zéró Hulladék Projekt globális mozgalommá vált, melynek eredményeképpen március 30-át Nemzetközi Hulladékmentes Nappá nyilvánították.

 



Még több hír