Ankarában tárgyal az EB jószomszédi viszonyért és bővítésért felelős tagja

Az Európai Bizottság jószomszédi viszonyért és bővítésért felelős tagja, Oliver Varhelyi Türkiyébe látogat, hogy az együttműködésről tárgyaljon.

2033434
Ankarában tárgyal az EB jószomszédi viszonyért és bővítésért felelős tagja

 

Az Európai Bizottság jószomszédi viszonyért és bővítésért felelős tagja, Oliver Varhelyi Türkiyébe látogat, hogy az együttműködésről tárgyaljon.

Az Európai Bizottság közleménye szerint Varhelyi szeptember 6-7-én tartózkodik Ankarában, ahol Hakan Fidan külügyminiszterrel, Ömer Bolat kereskedelmi miniszterrel, Mahinur Özdemir Göktaş szociális és családügyi miniszterrel, Alparslan Bayraktar energiaügyi miniszterrel, valamint Mehmet Fatih Kacır ipari és technológiai miniszterrel is tárgyalt.

A tárgyalások során a Türkiye – EU kapcsolatok mellett az együttműködés lesz a téma.

Az Európai Bizottság közleményében emlékeztet arra a, hogy a júniusi uniós csúcstalálkozót követően Josep Borrell külkapcsolati és biztonságpolitikai főképviselő jelentés készítésére adott utasítást a török kapcsolatokat illetően, illetve az Európai Bizottság októberben adja ki bővítéssel kapcsolatos jelentését, és szeptember 1-jén egyezményt írtak alá Türkiyével a 7,5 milliárd euró értékű Digitális Európa programban való részvételi jogáról.

A közlemény szerint az Európai Bizottság a februárban történt földrengés okozta károk enyhítésére 400 eurós anyagi támogatást különített el Türkiye részére:

„Látogatása során Varhelyi 781 millió eurós egyezményt ír alá a legnehezebb helyzetben lévő menekülteknek biztosítandó szociális háló kapcsán, az uniós országok által a menekültek megsegítésére ígért 3 milliárd eurós alap részeként” - áll a közleményben.



Még több hír