Katasztrófát okozhat az ENSZ szerint a gabonaszerződés felmondása

„Mély szomorúsággal” fogadta a fekete-tengeri gabonafolyosóra vonatkozó egyezmény felfüggesztését, jelentette be Antonio Guterres ENSZ-főtitkár.

2013028
Katasztrófát okozhat az ENSZ szerint a gabonaszerződés felmondása

„Mély szomorúsággal” fogadta a fekete-tengeri gabonafolyosóra vonatkozó egyezmény felfüggesztését, jelentette be Antonio Guterres ENSZ-főtitkár.

Guterres New Yorkban, az ENSZ székházában nyilatkozott az újságíróknak. Elmondta, hogy a fekete-tengeri gabonaszerződés, amely lehetővé tette a gabona és műtrágya exportját, „az élet vizét és remény fényét” jelentette a globális élelmezésbiztonság szempontjából, és Oroszország döntése súlyos csapást jelent minden rászoruló számára.

Az ENSZ-főtitkár kiemelte: mindent megtesznek annak érdekében, hogy az élelmiszer és a műtrágya eljusson a globális piacra.

„Ennek keretében különösen fel szeretném hívni a figyelmet a török kormány erőfeszítéseire” - mondta a főtitkár, hozzátéve, hogy alapvető céljuk az élelmezésbiztonság és az élelmiszerárak egyensúlya.

Elmondta, hogy a szerződéshez csatlakozni is egy döntés:

„Azonban a világ számos helyén vannak olyan nehéz küzdelmet folytató fejlődő országok, amelyeknek nincs lehetőségük ilyen döntésre. Emberek százmilliói néznek szembe az éhezéssel, és a fogyasztók mindenhol küzdenek az élet folyamatos drágulásával. Ennek a döntésnek az árát ők fogják megfizetni” – mondta.

Guterres levelet írt Putyin elnöknek, melyben részletesen kifejtette javaslatait, és azzal érvelt, hogy az Oroszországnak az ENSZ által biztosított környezet és a magánszektorral folytatott tárgyalások segítenek normalizálni és megkönnyíteni a kereskedelem feltételeit.

A főtitkár hangsúlyozta, hogy hatalmas csalódást okozott számára, hogy Putyin figyelmen kívül hagyta a javaslatait:

„Mély szomorúsággal fogadta a fekete-tengeri gabonafolyosóra vonatkozó egyezmény felfüggesztését” – mondta.

Guterres Élesen bírálta azt is, hogy Oroszország visszavonta a Fekete-tenger északnyugati részének közlekedését biztosító biztonsági garanciáit.



Még több hír