Erdoğan elnök telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyinnal
Recep Tayyip Erdoğan török köztársasági elnök telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
A Köztársasági Elnöki Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának közleménye szerint a megbeszélésen a 2022. február 24. óta tartó orosz-ukrán háború fejleményeit vitatták meg.
A megbeszélésen Erdoğan elnök kifejezte, hogy az oroszok ellenőrzése alatt álló Kahovka-gátnál történt robbanás ügyében átfogó vizsgálatot kell lefolytatni, végezni, úgy, hogy az minden kétséget kizárjon.
Erdoğan elnök kijelentette, hogy orosz és ukrán szakértők, az ENSZ és a nemzetközi közösség, köztük Türkiye részvételével bizottságot lehetne felállítani, és hazája kész lenne ebből kivenni a részét.
A török államfő aláhúzta, hogy mennyire jelentős az egész világ számára a gabona megállapodás folytatása, és rámutatott, hogy a közös erőfeszítéssel létrehozott megállapodás életbe vágó szerepet játszott a globális élelmiszerválság megelőzésében.
Erdoğan elnök hozzátette, előnyös lenne, ha tovább folytatódna a konzultáció az ENSZ-szel az orosz gabona- és műtrágyaexportot érintő akadályok feloldásáról.
Erdoğan hangsúlyozta, Türkiye eltökélt szándéka, hogy továbbra is megtegye a szükséges erőfeszítéseket az igazságos béke megteremtése érdekében, és készek őszintén minden támogatást megadni a harcok lezárásához.
Még több hír
Izraeliek az útra dobták a segélyszállítmányt
A zsidó telepesek megállították a teherautókat, és az útra dobták a Gázába szánt segélyeket.