Moszkvában találkozott az orosz elnök és a kínai védelmi miniszter

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Li Shanghu kínai védelmi miniszter megvitatta a két ország katonai együttműködését.

1975963
Moszkvában találkozott az orosz elnök és a kínai védelmi miniszter

A Kreml, az orosz elnöki palota írásos közleménye szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a fővárosban, Moszkvában fogadta Li Shanghu kínai védelmi minisztert.

A közlemény, amely tartalmazza Putyinnak a találkozón tett nyilatkozatát, arról számol be, hogy Putyin elégedettségét fejezte ki Oroszország és Kína katonai együttműködésével kapcsolatban.

"Hatékonyan dolgozunk katonai egységeinken keresztül, rendszeresen cserélünk hasznos információkat, együttműködést és közös gyakorlatokat folytatunk katonai-technikai területeken" – jelentette be Putyin.

Putyin rámutatott arra, hogy a szóban forgó gyakorlatokat a Távol-Keleten és Európában tartották szárazföldi, tengeri és légi csapatok részvételével, hozzátéve: „Kétségtelenül ez egy másik fontos terület, amely megerősíti kapcsolataink magas szintű bizalmon alapuló stratégiai jellegét."

Li a megbeszélésen elmondta, hogy a két ország katonai együttműködése egyre növekszik.

" A közelmúltban az Oroszország és Kína közötti együttműködés katonai és katonai-technikai területeken nagyon jól fejlődött. Ez jelentősen hozzájárul a globális és regionális biztonsághoz.”-  hangoztatta a kínai védelmi miniszter.



Még több hír