Nem állhat Oroszország mellé, üzeni az EU Kínának

Borrell hangsúlyozta, hogy Putyin folytatja az agressziót annak ellenére, hogy semmit nem ér el vele

1969782
Nem állhat Oroszország mellé, üzeni az EU Kínának

Josep Borrel, az Európai Unió külkapcsolati és biztonságpolitikai főképviselője kijelentette: az Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel való tárgyalással azt az üzenetet akarták küldeni, hogy Kína nem állhats Oroszország mellé, és hozzá kell járulnia a békéhez Ukrajnában.

Blinken és Josep Borrel, az Európai Unió külkapcsolati és biztonságpolitikai főképviselője a Brüsszelben tartandó EU-USA energia tanács ülése előtt folytatott kétoldalú tárgyalást.

A tárgyalást követő közös sajtótájékoztatón Borrell elmondta: Blinkennel az aktuális ukrajnai helyzetről, a közel-keleti békefolyamatról, illetve az etiópiai és közép-afrikai-köztársasági helyzetről tárgyaltak.

Borrell hangsúlyozta, hogy Putyin folytatja az agressziót annak ellenére, hogy semmit nem ér el vele:

„A Belaruszba áthelyezett atomfegyverekkel megvalósított új kockázat újabb feszültségnövekedést okoz, és közvetlen fenyegetést jelent Európa biztonságára. Ironikus módon mindez azután történt, hogy Hszi Csin Ping kínai államfő moszkvai látogatásán arról esett szó, hogy békére van szükség és nem szabad atomfegyvereket állomásoztatni az országon kívül” - mondta.

Borrell elmondta, hogy Blinkennel beszéltek Kína Oroszország iránti támogatásáról, és kijelentette, az ENSZ Biztonsági Tanácsa tagjaként azt várják el Kínától, hogy a nemzetközi törvényeknek megfelelően viselkedjen, és de támogasson egy agresszort.

„Kínának erkölcsi felelőssége van abban, hogy hozzájáruljon az igazságos békéhez. Nem állhat az agresszor mellé. A mai ülésen és az Európai Unió tervezett kínai látogatásával is ezt az üzenetet kívánjuk küldeni Kínának” – mondta.

Borrell azt is aláhúzta: az Európai Unió önmagában és az USA-val közösen is fenntartja az Oroszországra nehezedő nyomást és Ukrajna támogatását.

 



Még több hír