Rekordot döntött tavaly az iszlámellenes támadások száma
A Nemzetközi Emberi Jogi Megfigyelő Központ (UHIM) kiadta a 2022-es jogsértésekre vonatkozó nemzetközi jelentést.

Az UHIM elnöke, Veysel Başar isztambuli sajtótájékoztatóján ismertette az idén 11. alkalommal kiadott jelentést.
Başar kitért a jelentésben szereplő, iszlamofóbiával kapcsolatos adatokra:
„Az iszlámellenes támadások száma idén 6270 esettel rekordot döntött. A jogsértések fő oka Amerikában és Európában az etnikai és vallási megkülönböztetés és a szélsőjobb előretörése. Az Európai Unióban koncentrálódó jogsértések esetén az iszlámellenesség évről-évre jobban előtérbe kerül” - mondta Başar.
Rámutatott arra is, hogy az Amerikai Egyesült Államokban a rassz és vallás alapján való megkülönböztetés sérti az alapvető emberi jogokat, és míg Amerikában és az Európai Unióban jelentősen nőtt a haderők halált okozó jogsértései és az aránytalanul alkalmazott erőszak miatt bekövetkező halálesetek száma, ennek hátterében többnyire a menekültek és bevándorlók elleni kirekesztő és rasszista erők állnak.
2021-2022 1. félévig az Égei-tengeren a görög biztonsági erők 41.523 illegális bevándorlót kényszerítettek vissza:
Ebben az időszakban 86 bevándorló fulladt vízbe vagy fagyott halálra. A görög határra érkező mintegy 8.000 menekült 88%-át megverték, 97%-ukat kifosztották, 49%-ukat erőszakkal levetkőztették, 19%-uk lőtt sérülést szenvedett, 5%-uk nemi erőszaknak, 8%-uk elektromos sokkolásnak volt kitéve” - mondta Başar.
Başar elmondta, hogy január 23 óta az orosz-ukrán háborúban mintegy 7.000 civil vesztette életét, és 11 millió ember vált menekültté.
Iránban a rendfenntartók által használt aránytalan erőszak miatt és számtalan kihágás történt az emberi élettel, fizikai és erkölcsi integritással vagy személyes szabadsággal szemben, a történtek során 458 ember vesztette életét, köztük 29 nő és 63 kiskorú is.