USA: A diplomácia nem az utolsó lehetőség, ha Irán vonakodik az atomprogramról szóló tárgyalástól

Ned Price, az USA külügyminisztériumának szóvivője szerint a diplomácia az elsődleges eszköz az iráni atomprogram leállítására, de nem ez az utolsó lehetőségük, ha Teherán vonakodna.

1957787
USA: A diplomácia nem az utolsó lehetőség, ha Irán vonakodik az atomprogramról szóló tárgyalástól

Korábban Joav Gallant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel tartott közös sajtótájékoztatóján Tel-Avivban azt közölte, hogy „minden lépésre fel kell készülniük” Irán nukleáris programjával kapcsolatban.

Price Gallant kijelentésével kapcsolatban most azt mondta, elfogadták, hogy sürgős kihívást jelent az iráni atomprogram, és továbbra is tartják magukat ahhoz, hogy nem engedik meg, hogy Irán atomfegyverhez jusson.

Az amerikai külügyi szóvivő kijelentette, hogy meggyőződésük szerint a diplomácia a leghatékonyabb eszköz, ez az elsődleges preferenciájuk, de ha egy fél vonakodik, akkor nem ez az utolsó lehetőségük.

Az amerikai kormányzat emellett 5 kínai székhelyű vállalatot és egy személyt is felvett a szankciós listára az iráni drónok ellátási hálózatának támogatásáért.

Az amerikai pénzügyminisztérium közleménye szerint szankciót fognak alkalmazni a Koto Machinery, Raven, Guilin Alpha, S&C Trade és Caspro vállalatok, valamint Yun Xia Yuan, a S&C Trade alkalmazottja ellen drónalkatrészek értékesítése és szállítása miatt Irán részére.

A minisztérium egy másik közleményében azt jelentették be, hogy 39 olyan intézmény került fel szankciós listára, amelyek szankcionált iráni intézmények számára biztosítanak hozzáférést a nemzetközi pénzügyi rendszerhez, és az ügyfelekkel folytatott kereskedés elrejtésével „árnyékbank” hálózatot hoztak létre.



Még több hír