Tragédiába fulladt egy amerikai New York-i koncert
Egy ember meghalt az amerikai New York-i koncerten, amikor agyontaposták egymást az emberek.
9 ember megsérült abban a dulakodásban, amely tegnap este egy rochesteri szórakozóhelyen történt, ahol GloRilla és Finesse2tymes művészek lépett színpadra.
A rochesteri rendőrkapitányság vezetője, David Smith nyilatkozatában elmondta, hogy a lökdösődés oka még nem ismert, és lövöldözés miatt tört ki a pánik.
„A rendőrség nem talált bizonyítékot a lövésekkel kapcsolatos állítások alátámasztására, és nincs bizonyítékunk arra, hogy lövöldözés történt volna, vagy hogy valakit meglőttek vagy leszúrtak a helyszínen"- közölte Smith, aki arra is kitért, hogy 3 nőt találtak súlyos sérülésekkel az épületben.
Smith elmondta, hogy az egyik nő a kórházban meghalt, és másik két nő állapota válságos, hét pedig nem életveszélyes sérülésekkel került kórházba.
Az esettel kapcsolatos nyomozás folytatódik.
Az Astroworld Music Festival nyitóestjén, 2021. november 6-án a texasi Houstonban, 10 ember vesztette életét a Travis Scott koncertjén történt tülekedésben, amelyet egy állítólagos lövöldözésről szóló hír váltott ki.
Még több hír
Tű nélküli oltást engedélyezett az FDA
Ezt a tű nélküli oltást, orrspray-t egy online szűrővizsgálat után küldik majd el a felhasználónak.