90 ország mentőcsapatai vettek részt a földrengés utáni mentésben
A kahramanmarasi központú, 11 várost érintő február 6-i földrengést követően 90 ország mentőcsapat a támogatta Türkiyét a mentőmunkálatokban.
Az „évszázad katasztrófájának” is nevezett földrengés után a külföldi mentőcsapatok százakat mentettek ki a romok alól.
Mint minden természeti csapás esetén, most is Azerbajdzsán volt az első ország, amely Türkiye segítségére sietett. A 899 fős azeri mentőosztag 53 túlélőt mentett ki a romok alól.
A mentést támogató 89 többi ország csapatai már hazatértek, de az azeri osztagból 309 fő még mindig Kahramanmarasban teljesít szolgálatot.
A külföldi mentőcsapatok munkája során megélt megható pillanatokat kamerán is megörökítették.
Görögország 67 fős mentőcsapata Hatayban teljesített szolgálatot.
Hatay İskenderun kerületében végzett munkájuk során egy 50 éves apa és 6 éves lánya megmentésének megható pillanatait rögzítették kamerán.
A görög mentők a 6 éves kislány megmentése után örömkönnyek között ölelték át egymást, ami a mentés egyik legemlékezetesebb pillanatává vált.
Magyarországról is érkeztek mentőcsapatok, a Hatayban dolgozó csapat megható pillanatokat élt át, miután egy 1,5 éves kislányt sikerült kimenteniük a romok alól.
A mentőcsapat magyar televíziónak nyilatkozó vezetője nem bírta visszatartani könnyeit, amikor a kislány megmentését idézte fel. Ezeken a pillanatokon egész Türkiye elérzékenyült.
A külföldi mentőcsapatok másik emlékezetes pillanata az volt, amikor a német mentőcsapat tagja, Daniel Lankers a romok alatt rekedt Zeynep nevű nőhöz szólt.
Sokan megosztották a közösségi médiában azt a felvételt, amelyen a romok alatt lévőkkel kommunikálni próbáló török-angol szavakat használó Lankers azt mondja: „Zeynep asszony, Daniel itt van. Ne féljen!”
A földrengés utáni mentésből négylábú barátaink is kivették részüket. 54 országból 440 speciálisan kiképzett kutya fontos szerepet vállalt abban, hogy kimentsék a romok alatt rekedteket.
A mexikói csapat világhírű mentők kutyája, Proteo, melyet a földrengés utáni mentőmunkálatok segítésére hoztak Türkiyében, megbetegedett és elpusztult Adıyamanban szolgálata teljesítése közben.
A romok alól 3 embert is kimentő Proteót Adıyamanban temették el, ahol utolsó szolgálatát teljesítette.