Az EU tagjaként látja Ukrajna jövőjét a német miniszterelnök

Olaf Scholz német miniszterelnök kijelentette: azt akarják, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen.

1897130
Az EU tagjaként látja Ukrajna jövőjét a német miniszterelnök

 

Scholz az 5. alkalommal megrendezett Németország-Ukrajna gazdasági fórumon beszélt.

Elmondta, hogy Németország az Európai Unió tagjaként látja Ukrajna jövőjét, és mindent megtesz az újjáépítés érdekében.

„Ukrajna újjáépítése közben azt a célt tartjuk szem előtt, hogy az ország az Európai Unió tagja legyen” - jelentette ki Scholz.

Rámutatott, hogy az ukrajnai közlekedési infrastruktúrát úgy kell újjáépíteni, hogy gond nélkül csatlakozhasson az unióéhoz:

Akik ma Ukrajna újjáépítésében fektetnek, egy olyan országban fektetnek be, mely a jövőben törvényes közösségünk és belpiacunk része lesz” – mondta.

A kancellár azt is hozzátette: több mint 2000 német vállalat működött Ukrajnában, és azt szeretnék, hogy a háború miatt kivonultak minél előbb visszatérjenek az országba.

Scholz arra is ígéretet tett, hogy különösen a légitámadások elleni védelemre további katonai segítséget küldenek Ukrajnának, és amíg csak kell, támogatni fogják.

 



Még több hír