A McDonalds is kivonul az orosz piacról

A McDonalds amerikai gyorsétteremlánc bejelentette: közel 30 év után kivonul az orosz piacról.

1827905
A McDonalds is kivonul az orosz piacról

 

A cég közleménye szerint elindították oroszországi létesítményeik eladását.

A vállalat közleménye szerint „Az ukrajnai háború okozta humanitárius válság és az ebből fakadó kiszámíthatatlan működési környezet arra a következtetésre késztette a McDonald's-t, hogy az oroszországi üzletág további tulajdonlása már nem tartható fenn, és nem áll összhangban a McDonald's értékeivel.”

A közlemény szerint a teljes portfóliót helyi vevőnek próbálják eladni, s a prioritásai között szerepel, hogy oroszországi dolgozói továbbra is kapjanak fizetést, és munkaviszonyuk megmaradjon.

A közlemény szerint az ukrajnai éttermek továbbra is zárva tartanak, s a McDonalds Európa-szerte élelmiszeradományokkal, szállással és munkalehetőséggel támogatja az ukrán menekülteket.

A McDonalds március 8-án, Oroszország február 24-én Ukrajna ellen indított támadására válaszul jelentette be, hogy ideiglenes bezárja 62.000 főt alkalmazó, 850 oroszországi éttermét. 



Még több hír