Putyin beszédet mondott a Győzelem Napján
Atomfegyverhez próbált jutni Ukrajna, állította Putyin elnök, aki a február 24-én indított háború kapcsán kijelentette: „Azt tettük Ukrajnában, amit tennünk kellett, a függetlenségért tettük!”
Atomfegyverhez próbált jutni Ukrajna, állította Putyin elnök, aki a február 24-én indított háború kapcsán kijelentette:
„Azt tettük Ukrajnában, amit tennünk kellett, a függetlenségért tettük!”
Vlagyimir Putyin a moszkvai Vörös Téren mondott beszédet a Szovjetunió náci Németország felett aratott győzelmének 77. évfordulóján.
Putyin azt állította, hogy a február 24-én indított háborút azért indították, mert Ukrajna atomfegyvert próbált szerezni:
„Azt tettük Ukrajnában, amit tennünk kellett, a függetlenségért tettük!” – mondta.
Hozzátette: a nyugat nem akarja meghallgatni Oroszországot:
„Most azt látjuk, hogy az egész világ a legmodernebb fegyvereket hozza Ukrajnába” – mondta.
Putyin szerint a NATO katonai hadműveletet indított, és Oroszország földjeit próbálja megszerezni, s „a szövetség fenyegetést jelent az ország határain”.
Az orosz vezető kijelentette, büszkék arra, hogy a II. Világháborúban győzelmet arattak a náci Németországon, s kiemelte: kötelességük megőrizni a nácizmus ellen harcolók emlékét.
Putyin hangsúlyozta: céljuk az Oroszország ellen indított háború megállítása:
„Katonáinknak, akik ma a Donbászban harcolnak, tudniuk kell: a jövőnket védelmezik” – mondta.