Az ukrajnai menekültválságról tárgyaltak az EU belügyminiszterei

Az Európai Unió felhívást intézett arra, hogy az ukrán menekülteket az Unió egész területén regisztrálják, és a teherben minden tagország osztozzon.

1803741
Az ukrajnai menekültválságról tárgyaltak az EU belügyminiszterei

Az Európai Unió felhívást intézett arra, hogy az ukrán menekülteket az Unió egész területén regisztrálják, és a teherben minden tagország osztozzon.

Az Európai Unió belügyminiszterei Brüsszelben találkoztak, hogy az ukrajnai háború miatt kialakult menekültválságról tárgyaljanak.

A miniszterek a tárgyaláson az Ukrajnából menekülök fogadásával és regisztrációs folyamatával, a tagországok biztosította anyagi támogatással és a menekültek biztonságával is foglalkoztak.

Az Ukrajnában február 24 óta tartó háború elől menekülőknek ideiglenes oltalmazotti státuszt adó ez belügyminiszterei úgy döntöttek: az országos nyilvántartások helyett egyetlen közös uniós nyilvántartást vezetnek be.

Ezzel céljuk az ideiglenes oltalmazotti státusszal való visszaélések elkerülése, illetve az emberkereskedelem kockázatának csökkentése.

Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős tagja a tárgyalást követő sajtótájékoztatóján elmondta: a háború kitörése óta 3,8 millió ukrán érkezett az Európai Unió területére, mintegy felük gyermek.

Ylva Johansson szerint a háború első napjaihoz képest csökkent a menekültek száma, nap 200.000-ről 40.000-re, azonban fel kell készülniük a rendkívüli helyzetekre.

Kiemelte, hogy egyedül Lengyelország területére 2,3 millió menekült érkezett:

„Elő kell mozdítani, hogy a menekültek Lengyelországból más tagországokba menjenek tovább, ellenkező esetben a helyzet fenntarthatatlanná válik!” – hangsúlyozta.

Johansson hozzátette, hogy jelenleg minden ország saját nyilvántartást vezet a menekültekről, de a jövőben lesz egy platform, melyen ezeket összekapcsolhatják.

A platform célja, hogy az ideiglenes oltalomban részesülő személyek minden országban használhassák jogaikat, és a tagországok információt oszthassanak meg egymással.

 



Még több hír