Törökország mindent megtesz a menekültek egészségügyi ellátásáért

Az ellenálló, átfogó és egyenlő társadalmak támogató ereje a bevándorlók egészségügyi területén eszközölt befektetések, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

1797280
Törökország mindent megtesz a menekültek egészségügyi ellátásáért

Az ellenálló, átfogó és egyenlő társadalmak támogató ereje a bevándorlók egészségügyi területén eszközölt befektetések, jelentette ki Recep Tayyip Erdoğan köztársasági elnök.

„Egy olyan világban, mely semmibe veszi a menekültek egészségét, lehetetlen elérni a fenntartható fejlődés céljait és az átfogó egészséget” – mondta a köztársasági elnök.

Erdoğan a WHO és az egészségügy-minisztérium által szervezett Európai Bevándorlás és Egyészségügy Konferencián videóüzenetében kiemelte: a koronavírus-járvány főleg a társadalom sérülékenyebb rétegeiben okozott komoly pusztítást:

„Kétségtelen, hogy a legsérülékenyebben a hazájuk elhagyására kényszerült menekültek és illegális bevándorlók! A célországban nehéz körülmények között küszködő bevándorlók a koronavírus-járvány miatt is háttérbe kerültek, elszigetelődtek, sőt, hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve. Ebben a folyamatban sajnos tovább szűkült az az amúgy is szűk körű egészségügyi szolgáltatás, amihez sok országban joguk van” – mondta.

Erdoğan hangsúlyozta: Törökország nagy fontosságot tulajdonít az embernek, az emberi értékeknek, s amellett, hogy e kritikus időszakban első osztályú ellátást nyújtott saját polgárainak, mindent megtett a rászorulókért is.

A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjaiban Törökország 160 országot és 12 nemzetközi szervezetet támogatott orvosi felszerelésekkel:

„Az országunkban vendégül látott menekültek és saját polgáraink között nem tettünk különbséget, mindenkinek egészségügyi ellátást biztosítottunk! Az első naptól alkalmaztuk az ENSZ alapelvét, mely szerint senkit nem hagyunk hátra. A mai napig szíriai testvéreinknek 96,7 millió alkalommal biztosítottunk poliklinikai ellátást, 3,1 millió alkalommal kórházi kezelést. Kórházainkban 2,6 millió műtétet végeztek el, nemzetközi viszonylatban 8,7 millió adag vakcinát biztosítottunk” – mondta a köztársasági elnök.

Emlékeztetett arra, hogy a járványtól leginkább sújtott területen kezdve vakcinát biztosítottak:

„Ahogy a 3. Törökország – Afrika Együttműködési Csúcstalálkozón ígértük, fokozatosan 15 millió vakcinát juttatunk el afrikai testvéreinknek. A lehetőségekhez mérten teljesítjük a saját gyártású Turkovac vakcina iránti igényeket is” – mondta.

Erdoğan kiemelte, hogy a koronavírus-járvány ismét feltárta a globális rendszerben rejlő igazságtalanságot és egyenlőtlenséget:

„A bevándorlók egészségügyi területén eszközölt befektetések az ellenálló, átfogó és egyenlő társadalmak támogató ereje. Egy olyan világban, mely semmibe veszi a menekültek egészségét, lehetetlen elérni a fenntartható fejlődés céljait és az átfogó egészséget. Értékesnek tartom a WHO európai régiójában a bevándorlás és egészségügy területén folyó új munkálatokat. Ezt a konferenciát egy olyan környezetben tartjuk, ahol a világ 85 millió menekültje mindössze 3 hét alatt újabb 3 millióval bővült. Remélem, sikerül új gondolatokat, új megoldási technikákat feltárnunk” – mondta Erdoğan. 

 



Még több hír