A kialakult helyzet körülményeiről nyilatkozott az orosz külügyminiszter

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter közölte, hogy nincs szándékukban megszállni Ukrajnát.

1785506
A kialakult helyzet körülményeiről nyilatkozott az orosz külügyminiszter

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter  Moszkvában találkozott Vladislav Deynego-val, az úgynevezett Luganszki Népköztársaság külügyminiszterével és Szergej Peresadával, az úgynevezett Donyecki Népköztársaság külügyminiszter-helyettesével.

Lavrov hangoztatta, hogy ukrán rezsimet támogató Nyugat szemet huny a kijevi kormány által a polgári lakosság ellen folytatott erőszakos elnyomás felett.

" A Nyugat és Ukrajna közösen sodorták a tragédiába Ukrajnát." – emelte ki az orosz külügyminiszter.

Lavrov arra hívta fel a figyelmet, hogy a NATO és az EU még az elmúlt hetekben megkísérelte elfoglalni a Donyecki és Luganszki Népköztársaság területét, akkor védték meg Kijevet.

"Kijev nukleáris fegyverek beszerzésével fenyegetőzött, mondván, hogy nincs más alternatíva, mint Ukrajna NATO-csatlakozása. Ilyen körülmények közepette a Donyecki és Luganszki Népköztársaság segítséget kért tőlünk, nem maradhattunk tétlen. Vlagyimir Putyin orosz elnök szövetségi kötelezettségeink keretében hozott döntést, hogy Ukrajnát megszabadítsuk a nácizmustól és demilitarizálják, csak akkor az ukránok megszabadulhatnak ettől az üldözéstől, ráadásul kezükbe vehetik a saját jövőjüket.”- jelentette be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov hozzátette, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hazudott, amikor azt állította, hogy Oroszország nem akar tárgyalni, és nem kíván a normandiai tárgyalásokon hozott döntések végrehajtásán dolgozni. Lavrov megjegyezte, nem volt szándékukban Ukrajnát megtámadni.

Lavrov orosz miniszter arra fektet hangsúlyt, hogy lehetetlen elfogadni, hogy a jelenlegi ukrajnai kormány demokratikus.

"A jelenlegi kormányt kívülről hozták be. Oroszország azt akarja, hogy az ukrán nép független legyen" – mondta az orosz miniszter.

„Készek vagyunk tárgyalni, ha az ukrán hadsereg hagyjon fel a háborúval” – jelentette be Lavrov.

“Nem tervezzük, hogy megtámadjuk az ukrán népet. Nem akarjuk, hogy neonácik irányítják Ukrajnát.” – hangsúlyozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.



Még több hír