Két napra felfüggesztették az evakuációs járatokat Afganisztánból

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter közölte, hogy biztonsági okokból két napig szüneteltetik Afganisztánból az evakuációs járatokat.

1693399
Két napra felfüggesztették az evakuációs járatokat Afganisztánból

Mevlüt Çavuşoğlu külügyminiszter közölte, hogy biztonsági okokból két napig szüneteltetik Afganisztánból az evakuációs járatokat.

A török külügyminiszter az afganisztáni fejleményekkel kapcsolatban helytelennek nevezte, hogy az USA váratlan és tervezetlen döntéssel úgy vonult ki a területről, hogy káoszt hagyott maga után.

Çavuşoğlu elmondta, hogy két napig szüneteltetik a járatokat, mert civilek mennek ki a kifutópályára.

„Miután újból szavatolták ennek a helynek a biztonságát, evakuáljuk azokat az állampolgárainkat, akik akarják ezt” – közölte.

Çavuşoğlu reagált arra az állításra, miszerint Törökország elállt volna attól a tervtől, hogy ők vegyék át a kabuli repülőtér védelmét.

„Ezt még túl korai megmondani, mivel új feltételek jöttek létre. Mi a kabuli repülőtér katonai szárnyán vagyunk, a civil szárnyon viszont káosz van. Probléma lett a repülőgépek le- és felszállásánál is. Sajnálatos módon többen meg is haltak. Itt evakuációkat hajtanak végre, a missziókat ürítik ki. Mi elhoztuk egy csoport állampolgárunkat. A repülőtéren együttműködünk az USA-val és más országokkal az evakuáció és más ügyek tekintetében. Az a prioritásunk, hogy evakuáljuk a hátramaradt állampolgárainkat. Recep Tayyip Erdogan elnök vezetésével közösen fogunk dönteni katonáinkról” – nyilatkozta a miniszter.

Çavuşoğlu miniszter megjegyezte, hogy „mindenkivel tárgyalni kell az érdekeinkért”.

„Amerika leül és megállapodást ír alá a tálibokkal, ezzel nincs probléma. Amikor mi tárgyalunk, akkor probléma van. Ez nem jelenti azt, hogy elfogadjuk őket, elfogadjuk a kormányzásukat vagy az ideológiájukat. Kína, Oroszország és Irán is tárgyal a tálibokkal. Mindenki pragmatikusan viselkedik. Ezek normális dolgok” – fogalmazott.

Çavuşoğlu értékelte a tálibok első üzeneteinek fogadtatását is.

„A tálibok pozitív üzeneteket adtak, miszerint »Egyetlen külföldivel szemben sem fogunk fellépni, mindenki itt élhet, nem fogunk hozzányúlni a diplomáciai missziókhoz, folytathatják a tevékenységüket«. A repülőtéren mostanáig nem avatkoztak be. Mi közöltük, hogy pozitívan fogadjuk ezeket az üzeneteket. Nem mondtuk azt, hogy »elfogadjuk, pozitívan fogadjuk a tálibok kormányzási felfogását, rezsimjét«. Közöltük, hogy »pozitívan fogadjuk az üzeneteiket«, de elővigyázatosak vagyunk, azaz megmondtuk, hogy a gyakorlatban is látni kell ezt” – mondta a külügyminiszter.

A tálibok vasárnap vették ostrom alá Kabul környékét, majd miután Asraf Gani köztársasági elnök elhagyta az országot és a kormányerők távoztak a fővárosból, harc nélkül ellenőrzés alá vonták a várost.



Még több hír