Közel lehet a döntés az iráni atomalkuban

Végéhez közeleg a Bécsben közel 3 hónapja tartó „Átfogó Közös Cselekvési Terv” nevű tárgyalássorozat az iráni atomegyezmény alkalmazásáról és az USA egyezményhez való visszatéréséről

1662178
Közel lehet a döntés az iráni atomalkuban

Az Európai Unió külkapcsolati és biztonságpolitikai főképviselője nevében Enrique Mora külkapcsolati főtitkár-helyettes vezette Közös Bizottság Oroszország, Kína, Németország, Nagy-Britannia, Franciaország és Irán felső szintű vezetőiből állt össze.

Mora a konferencia utáni nyilatkozatában elmondta: a múlt héten kezdődött tárgyalások 6. ülésén vannak túl, s előrelépést tettek az amerikai megszorítások feloldása és Irán atomszerződéshez való visszatérése ügyében.

Kiemelte: a 6. tárgyaláson előrelépés történt, de még nem jutottak egyezségre.

Elmondta, hogy számos technikai terület kérdéseit megvitatták, ami megkönnyíti a döntéshozást, s a képviselők várakozáson felüli egyetértése, s a következő tárgyalás elé nyílt és építő ötletekkel néznek.

Abbas Arakci iráni külügyminiszter Irán angol nyelvű állami tévécsatornájának, a Press TV-nek elmondta: a különbségekre nézve nyíltabb megközelítést sikerült elérni, ami segíteni fogja a döntéshozókat, és a múlthoz képest a megegyezés sokkal közelebb van, ha még nem is jutottak el a kívánt pontra.

Arakci rámutatott, hogy még számos témán dolgozni kell:

„Most úgy döntöttünk, hogy felfüggesztjük a tárgyalásokat, és hazatérünk, de ez a szünet nemcsak az értékelést, hanem a döntéshozást is szolgálja” – mondta.



Még több hír