Blinken: az Egyesült Államok meg akarja újítani együttműködését a NATO-val

Az Egyesült Államok meg akarja újítani, új életre akarja kelteni a NATO-szövetségesek közötti együttműködést. A szövetség ugyanis döntő fontosságú időszak előtt áll a globális kihívások tekintetében - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter

1606829
Blinken: az Egyesült Államok meg akarja újítani együttműködését a NATO-val

"Azért jöttem, hogy kifejezzem az Egyesült Államok szilárd elkötelezettségét a NATO iránt. Az Egyesült Államok újjá kívánja építeni partneri kapcsolatait, elsősorban a NATO-szövetségesekkel. Fel akarjuk éleszteni a szövetséget" - fogalmazott Antony Blinken.
    Az amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a tagállamoknak egyebek mellett számos olyan, biztonságot fenyegető kihívás kezelésében szükséges együttműködniük, amilyen egyebek között a klímaváltozás.
   Beszámolt arról is, hogy tájékoztatni fogja kollégáit a NATO afganisztáni missziójának jövőjéről szóló amerikai elképzelések részleteiről. Azt közölte, egy esetleges kivonulás kizárólag a résztvevő tagállamokkal egyeztett módon történhet.
    Jens Stoltenberg NATO-főtitkár rövid beszédében kiemelte, hogy a szövetség tagjai előtt álló kihívások között Oroszország destabilizáló magatartása, a folytatódó terrorista fenyegetések, kifinomult kibertámadások, Kína megerősödése és a klímaváltozás biztonságot fenyegető hatásai szerepelnek. Ezekkel a kihívásokkal egyetlen ország, egyetlen kontinens sem képes egyedül megbirkózni. Ez indokolja, hogy miért kell Észak-Amerikának és Európának még szorosabban együttműködnie a NATO keretein belül - mondta.
    A tálibok és az Egyesült Államok között tavaly létrejött, az amerikai csapatok kivonását május elsejéig előirányzó megállapodással összefügésben azt mondta: legfontosabb, hogy bármit is tesz a NATO, az közös döntés eredménye legyen. A szövetségesek ugyanis együtt léptek fel Afganisztánban, s amikor az idő eljön, együtt is kell távozniuk onnan - közölte.

Forrás: MTI



Még több hír