Hadiállapotot vezetett be az azeri Nemzetgyűlés

Az azeri Nemzetgyűlés megszavazta Ilham Aliyev köztársasági elnök döntését a hadiállapot bevezetését az ország egyes részein az örmény-azeri frontvonalon zajló összecsapások miatt.

1498214
Hadiállapotot vezetett be az azeri Nemzetgyűlés

 

A rendkívüli ülésen elfogadott döntés értelmében kihirdetett hadiállapot során az azeri állampolgárok és az országban élő külföldiek alkotmányos jogait és tulajdonjogait részben és ideiglenesen korlátozzák.

A hadiállapot mellett egyes területeken várhatólag bizonyos időszakokokban kijárási tilalmat is bevezetnek.

Felszabadítottak Fuzuli és Cebrayil térségében 6 falut az örmény megszállás alól, jelentette be az azeri védelmi minisztérium.

Miután az örmény erők azeri civil településekre nyitottak tüzet, az azeri hadsereg ellentámadást indított.

Az azeri védelmi minisztérium közleménye szerint az örmény hadsereg 6:00-kor a front teljes hosszán nagyszabású provokációba kezdett, fegyverekkel, ágyúkkal és aknavetőkkel kezdte lőni az azeri állásokat és civil településeket.

A közlemény szerint Terter Gapanlı, Ağdam Çıraklı és Orta Garvand, Fuzuli Alhanlı és Şükürbeyli, Cebrayıl Çocuk Mercanlı falvaiban az örmény hadsereg heves bombázása miatt civil halálos áldozatok és sebesültek is vannak. A térség civil infrastruktúrája súlyosan károsodott.

A minisztérium egy másik közleménye szerint az azeri vezérkar úgy döntött: a civilek védelme érdekében a front teljes hosszán ellentámadást indít.

A közlemény szerint a szárazföldi csapatok, harckocsis egységek és tüzér egységek dróntámogatással számos örmény katonát, létesítményt és katonai járművet derítettek fel és semmisítettek meg, és a front teljes hosszán 12 örmény OSA repülőgép-elhárító rendszert is megsemmisített.

A közlemény szerint az azeri légierő egy helikopterét Terter környékén az örmények lelőtték, a legénység az információk szerint életben van.

„Hősi halottaink és sebesültjeink is vannak az örmények indította támadások következtében. Mártírjaink vérét nem hagyjuk megbosszulatlanul! Az örmény hadsereg katonai járműveit semmisítettük meg. Örményország próbál törvényellenesen megtelepedni megszállt földjeinken” – mondta Ilham Aliyev azeri köztársasági elnök az örmény támadásokról.

Hangsúlyozta, hogy Azerbajdzsán a saját földjeit védi:

„Karabah a mienk, Karabah Azerbajdzsán!” – mondta.

Ugyanakkor az azeri védelmi minisztérium közölte, hogy felszabadítottak Fuzuli és Cebrayil térségében 6 falut az örmény megszállás alól.

Anar Ayvazov őrnagy, a védelmi minisztérium szóvivője sajtótájékoztatóján bejelentette: a hosszú évek óta örmény megszállás alatt álló Fuzuli térségében Karahanbeyli, Gervend, Köy Gerediz, Yukarı Abdurrahmanlı falvakat, és Cebrayıl térségében Büyük Mercanlı és Nüzgar falvakat felszabadították az örmény megszállás alól.

Eyvazov elmondta: Ağdere és Murovdağ környékén egyes stratégiai magaslatok ellenőrzését átvették, s más települések felszabadítása érdekében is folyik a hadművelet.

Az Azeri Biztonsági Tanács is összeült Ilham Aliyev köztársasági elnök elnöklésével. 



Még több hír