A manhattani ügyész betekinthet Trump üzleti ügyeibe

A demokrata párti törvényhozók nem, de a manhattani ügyész a későbbiekben, megfelelő jogi eljárás után betekinthet Donald Trump amerikai elnök korábbi üzleti ügyeibe - mondta ki az amerikai alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság.

1452339
A manhattani ügyész betekinthet Trump üzleti ügyeibe

A testület két döntést hozott, mindkettőt 7:2 arányban fogadta el. Az egyikkel elutasították a képviselőház demokrata párti tagjainak kérését, hogy hozzáférhessenek Donald Trump pénzügyi dokumentumaihoz. A másikkal viszont azt mondták ki, hogy az elnök nem élvez mentességet a pénzügyi dokumentumainak kiadására vonatkozó, büntetés terhe melletti idézésétől. 

Az állásfoglalás nyomán ezek a dokumentumok egyelőre továbbra sem nyilvánosak, titokban maradnak a közvélemény és a politikusok előtt, de a manhattani kerületi ügyésznek megadta a lehetőséget, hogy egy vádesküdtszéktől kérje a büntetés terhe melletti idézés kiadását. Az idézés nyomán a Trump korábbi üzleti ügyeit bonyolító könyvelőcégeknek be kell majd mutatniuk ezeket a papírokat. 

"Egyetlen állampolgár, még az elnök sem tekinthet el kötelességének teljesítésétől, amikor büntetőeljárásban bizonyítékokat kell bemutatnia" - fogalmazta meg a többségi indoklást John Roberts, a legfelsőbb bíróság elnöke. Ezzel lényegében Trump ügyvédjeinek korábbi érvelésére válaszolt. A Jay Sekulow vezette ügyvédi csapat ugyanis azzal érvelt a dokumentumok kiadása ellen, hogy Donald Trumpnak hivatalban lévő elnökként különleges jogai vannak.

A legfelsőbb bíróság ugyanakkor jelezte azt is, hogy Donald Trumpnak, mint minden állampolgárnak, a későbbiekben joga van alsóbb szintű bíróságokhoz fordulnia az esetleges idézések ellen, azon a jogi alapon is, hogy megkérdőjelezi, mi a célja a dokumentumok nyilvánosságra hozatalának.
    

MTI
    



Még több hír