Iszlamofób viselkedés egy muszlim nővel szemben Minnesotában

Egy kávézólánc dolgozója azt írta egy muszlim nő kávés poharára, hogy „ISIS”.

1451231
Iszlamofób viselkedés egy muszlim nővel szemben Minnesotában

Az amerikai Minnesota államban egy muszlim nő kávés poharára a neve helyett az ILIÁ terrorszervezet angol rövidítését, „ISIS” írták rá.

A Minnesota állam helyi médiájában megjelent hír szerint az Aishah nevű fejkendős nő St. Paul városának egyik plázájában egy kávézólánc üzletében vásárolt kávét, akinek azzal kellett szembesülnie, hogy a kávés poharára az ILIÁ terrorszervezet angol rövidítését, „ISIS” írták rá.

A 19 éves muszlim nő, aki biztonsági okokból nem kívánta megadni a teljes nevét, kifejtette, hogy nagyon megalázónak érezte az incidenst.

„Amikor megkaptam az italomat, sokkolt a poháron lévő felirat” – mondta.

Az Amerikai Iszlám Kapcsolatok Tanácsának (CAIR) minnesotai vezetője, Jaylani Hussein elmondta, hogy diszkrimináció miatt pert terveznek indítani a kávézólánc ellen.

„A muszlim közösség egyik tagját egy terrorszervezettel azonosítani diszkriminációnak és iszlamofóbiának minősül” – fogalmazott.

A kávézólánc nyilatkozatában közölte, hogy kivizsgálták az történteket, és bár szerintük a dolgozójuk csupán félreértette a muszlim nő nevét, ezért írta rá ezt a feliratot, bocsánatot kértek az incidensért.



Még több hír