A NATO-tagállamok védelmi miniszterei tartottak kétnapos videókonferenciát

Stoltenberg kijelentette, a NATO alapvető feladata a hiteles és hatékony védelem és elrettentés területén végzett munkájának folytatása, ahogyan azt a világjárvány idején is tette

1439278
A NATO-tagállamok védelmi miniszterei tartottak kétnapos videókonferenciát

A védelmi miniszterek arról döntöttek, hogy rendkívüli vészhelyzeti tervvel készülnek fel a koronavírus-járvány esetleges második hullámára, amely főként a tagállamok és a partnerországok ellenálló képességét fogja javítani. A terv emellett orvosi eszközök, légzőkészülékek és védőmaszkok beszerzését tartalmazza, valamint javaslatot tesz egy több millió dolláros válságkezelő alap létrehozására. Az alap felhasználható lenne például az eszközök és az egészségügy személyzet, valamint a fertőzött betegek szállítására.
    A főtitkár tájékoztatása szerint a miniszterek a szükséges intézkedések meghozatala mellett érveltek annak biztosítására, hogy a szövetség katonai ereje kész legyen reagálni bármilyen fenyegetésre. Megengedhetetlen ugyanis, hogy a rendkívüli egészségügyi válság biztonsági válsággá váljon - húzta alá.
    "Meg kell védenünk a polgári szállítást, az energiaszolgáltatást és a kommunikációt biztosító infrastruktúrákat. A rugalmasság a védelmi vonal első pillérét jelenti. Ettől függ a kollektív biztonságunk" - fogalmazott.

Forrás: MTI



Még több hír