Egyre nő a koronavírussal fertőzöttek száma szerte a világban

Szerbiában is regisztrálták az első fertőzöttet

1373577
Egyre nő a koronavírussal fertőzöttek száma szerte a világban

Szerbiában is regisztrálták az első fertőzöttet

 

Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.

Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter pénteki belgrádi sajtótájékoztatóján közölte, hogy a 43 éves férfi Budapesten a nővérénél járt, akinek már voltak vírusos tünetei, hazatérte után pedig saját magán is tapasztalta a fertőzés jeleit. A csütörtök esti vizsgálatok péntek reggel erősítették meg, hogy a férfi az új típusú koronavírussal fertőződött meg, ezért a szabadkai kórházban különítették el.

A következő lépésként visszakövetik, kik kerültek kapcsolatba a szabadkai férfival, hogy őket is kivizsgálhassák.

Az egészségügyi tárca vezetője hozzátette, nincs ok pánikra, számítani lehetett arra, hogy miután a szomszédos országokban megjelent a vírus, Szerbiába is eljut.

Az Egészségügyi Világszervezet belgrádi irodájának a vezetője az MTI-nek pénteken elmondta, a megelőzési intézkedéseket fokozták, az alapos kézmosás mellett elővigyázatosságból ajánlatos kerülni a kézfogást, az ölelkezést, valamint a szerbekre is jellemző üdvözlő puszikat.

Tízre emelkedett a fertőzött román állampolgárok száma

 

Tízre emelkedett pénteken a koronavírussal fertőzött román állampolgárok száma, miután egy újabb temesvári diáknál és egy olaszországi nőnél is kimutatták a kórokozó jelenlétét.

Bár az első két – azóta gyógyulnak nyilvánított – román fertőzött a Japánban vesztegzárba került Diamond Princess tengerjáró személyzetének tagja volt, a többi román állampolgár a járvány olaszországi terjedésével összefüggésben kapta el a fertőzést. Az első fertőzött, egy Gorj megyei fiatalember egy falujába látogató olasz beteggel került kapcsolatba, egy Máramaros megyei kamionsofőr azt követően betegedett meg, hogy Olaszországban járt, egy 71 éves suceavai férfi pedig egy olasz onkológiai klinikáról tért vissza, majd néhány nappal később pozitív lett a koronavírus-tesztje.

Hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma

Egy nap alatt hatra nőtt Szlovéniában a fertőzöttek száma: az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget - közölte a helyi média pénteken.

Az első beteg egy hatvanéves férfi, aki Marokkóban járt, és Olaszországon keresztül, repülővel tért vissza Szlovéniába. Egy társasutazáson vett részt, két útitársáról, egy férfiról és egy nőről is kiderült, hogy fertőzött. Az egészségügyi hatóságok felkutatják azokat, akik kapcsolatban álltak az idősebb férfival. A beteg személyesen kereste fel az orvosi rendelőt, ahol több embert is megfertőzhetett. Marokkóból való hazatérését követően pedig nem volt karanténban.

Koronavírus-fertőzöttet jelentettek Vatikánvárosból is

Igazolt fertőzött személyt regisztráltak a Vatikán területén, ezért felfüggesztették a vatikáni ambuláns orvosi szolgáltatásokat Matteo Bruni szentszéki szóvivő pénteki bejelentése szerint.

Vatikánvárosban fokozták a már eddig is kiemelt óvintézkedéseket: leállították az ambuláns szolgáltatást a pápai állam területén található rendelőkben. Felfüggesztették a Szent Péter téren a rászorulóknak nyújtott ingyenes orvosi ellátást is. Egyedül egy elsősegély-pont nem szüntette be munkáját.

 

MTI



Még több hír