Tod Wolters amerikai tábornok szerint erős a bizalom a török és amerikai hadsereg között

Tod Wolters az amerikai védelmi minisztériumban nyilatkozott a sajtó képviselőinek a regionális ügyekkel kapcsolatban

1281825
Tod Wolters amerikai tábornok szerint erős a bizalom a török és amerikai hadsereg között

Tod Wolters amerikai tábornok, az USA Európai Erői, valamint a NATO Szövetséges Fegyveres Erők Európai Főparancsnoka a Törökországgal fennálló F-35-ösökkel kapcsolatos válsággal kapcsolatban közölte: „Ahogy a NATO főtitkárától is hallhatták, mi egy család vagyunk. Egy családban is előfordulnak nézeteltérések a testvérek és a szülők között.”

A Törökország és USA által Szíria északkeleti részén létesítendő biztonsági zónával összefüggésben a tábornok elmondta, hogy a két ország eddig összesen 9 szárazföldi és légi őrjáratot hajtott végre a területen.

„Meglehetősen hatékonyak voltak ezek az őrjáratok. Ezek célja, hogy felderítsék a biztonsági mechanizmus területén lévő lövészárkok helyzetét” – mondta Wolters.

A tábornok felhívta rá a figyelmet, hogy Törökország fontos szerepet játszik a NATO-ban és kijelentette:

„A török kollégáinkkal zajló manőverek során bajtársakként járnak el velünk. Tényleg úgy viselkednek, mintha vérségi kötelék lenne köztünk. Tehát a katonai kapcsolatokban meglévő bizalom meglehetősen erős, csakúgy mint régen. Én mind a védelmi miniszter (Mark Esper) és az elnök (Donald Trump) részéről, mind pedig NATO-parancsnokként és az USA európai erői parancsnokaként azzal vagyok megbízva, hogy minden tőlem telhetőt megtegyek ennek az erős kapcsolatnak a fenntartásáért.”

Wolters szerint Törökország távozása az F-35-ös programból csupán kis nézeteltérés a két ország közötti kapcsolatokban és hozzáfűzte:

 „Ahogy a NATO főtitkárától is hallhatták, mi egy család vagyunk. Egy családban is előfordulnak nézeteltérések a testvérek és a szülők között. Katonaként ezt a kis nézeteltérést az esőhöz hasonlítanám. Minden reggel fel kell kelnünk és módot kell találnunk arra, hogy az esőben is tovább dolgozzunk.”



Még több hír