Németország továbbra sem ad el fegyvert Szaúd-Arábiának

A német szövetségi kormány újabb hat hónappal meghosszabbította a Szaúd-Arábiába irányuló hadiipari export tilalmát - jelentették be Berlinben.

1272102
Németország továbbra sem ad el fegyvert Szaúd-Arábiának

A kormányülésen hozott döntés szerint a német védelmi ipari vállalkozások 2020. március 31-ig nem köthetnek új üzleteket szaúd-arábiai megrendelőkkel, és nem szállíthatják le, illetve nem nyújthatják szaúd-arábiai ügyfeleiknek a korábban megrendelt termékeket, illetve szolgáltatásokat.

A folyamatban lévő üzleteket kezdetben nem állították le, de Szaúd-Arábia esetében Dzsamál Hasogdzsi ellenzéki újságíró meggyilkolása miatt 2018 novemberében tovább szigorították a szabályt, teljes körű, vagyis a már kiadott exportengedélyekre is vonatkozó kiviteli tilalmat rendeltek el, és az idén márciusban újabb fél évre meghosszabbították a rendelkezést.

Németország a legnagyobb fegyverexportőrök között van, rendszerint a harmadik helyen áll az Egyesült Államok és Oroszország után, és Szaúd-Arábia korábban a legnagyobb vásárlók közé tartozott. A szövetségi kormány a legutóbbi korlátozások nélküli teljes évben, 2017-ben 254 millió euró (85 milliárd forint) értékű exporthoz járult hozzá, amivel Szaúd-Arábia a hatodik helyen áll az ágazat felvevőpiacainak nagyság szerinti sorában Algéria, Egyiptom, Litvánia, az Egyesült Államok és Ausztrália után.

Forrás: MTI



Még több hír