Dzsavad Zarif szerint Donald Trump amerikai elnök nem tudja, hogy mint gondoljon

Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter szerint Donald Trump amerikai elnök nem tudja, hogy mint gondoljon

1203712
Dzsavad Zarif szerint Donald Trump amerikai elnök nem tudja, hogy mint gondoljon

Zarif a közösségi médiában közzétett nyilatkozatában Trump Iránnal kapcsolatos üzenetét bírálta.

Az iráni külügyminiszter arra utalva, hogy más dolgokat mond az általa „B csapatnak” nevezett John Bolton fehér házi nemzetbiztonsági tanácsadó, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Muhammed bin Szelman szaúdi trónörökös, és mást mond Trump, úgy fogalmazott:

„A B csapat mond valamit, Trump pedig valami teljesen mást mond. Úgy tűnik, hogy az USA nem tudja, hogy mit is gondoljon. Mi Iránban viszont évezredek óta tudjuk, hogy mit gondoljunk. És azt is, hogy mit gondoljunk az USA-ról 1953 óta (a Mohammed Moszaddegh iráni miniszterelnök elleni amerikai puccs óta). Jelenleg ez egy jó fejlemény.”

Előzőleg Trump a közösségi médiában megosztott üzenetében azt írta:

„Egyes hazug hírcsatornák Iránnal kapcsolatos hírekkel bombázzák az országunkat. Összezavarja a fejeket, hogy Irán ügyében mely hírek hazudnak, azonban az, hogy Iránt is összezavarja, hogy mi igaz, mi hamis, talán nem olyan rossz.”



Még több hír