Kormányellenes tüntetés Szerbiában

Több ezren tüntettek a kormány ellen Belgrádban, Szerbia fővárosában.

1182884
Kormányellenes tüntetés Szerbiában

Egy az ötmillióból címmel rendezett tüntetésen több ezren vettek részt Belgrádban.

Az ország valamennyi tájáról érkező résztvevők szigorú biztonsági intézkedések közepette tüntettek a parlament épülete előtt.

Boris Tadic volt szerb köztársasági elnök a tüntetésen mondott beszédében szellemkereskedőnek és a demokrácia ellenségének nevezte Aleksandar Vucic hivatalban lévő szerb köztársasági elnököt.

Információk szerint, több mint száz rendőr biztosította a parlament épületének védelmét a tüntetés során, Nebojsa Stefanovic szerb belügyminiszter közölte, hogy a rendőrök nem alkalmaztak erőszakot a tüntetők ellen, azért voltak ott, hogy védjék a parlament épületét.

Megközelítőleg 7 ezer 500-an vettek részt a tüntetésen- jelentette be Stefanovic, és hozzátette:

"Állítások szerint, nem engedték be Belgrádba azokat az autóbuszokat, amelyek más városokból indultak el. Pedig nappal hozzávetőleg 700 autóbusz érkezett Belgrádba. A tiltakozáshoz bárki csatlakozhatott".

Kormányellenes tüntetések 19 hete kezdődtek Szerbiában, miután a baloldali Borko Stefanovicot érte támadás.

A szerbiai tüntetések december eleje óta szombatonként rendeszeresen tartanak, a fővárosban, Belgrádban és más városokban több ezren tüntetnek a kormány ellen, és a parlament feloszlatását, a köztársasági elnök, és a kormányfő lemondását követelik.

A tüntetők április 13-áig adtak időt a kormánynak arra, hogy eleget tegyen a követeléseiknek, ellenkező esetben minden eddiginél szélesebb körű tüntetés-sorozat lesz, mindenki az utcára vonul majd Szerbiában.

 



Még több hír