Újabb két miniszter távozott a May-kormányból
Lemondott Richard Harrington nukleáris energiaügyi miniszter és Alistair Burt közel-keleti ügyekért felelős brit miniszter, miután szavazott a brit kormány ellen a brit EU-kilépés kérdésében.
A londoni álsóház éjjel 302-329 arányban megszavazta azt az indítványt, amely alapján a képviselők saját maguk napirendre tűzhetik a brexit-alternatívákat.
A kormánypárt a képviselőivel közölte, hogy a nemmel való szavazás a párt érdeke, pedig Richard Harrington nukleáris energiaügyi miniszter és Alistair Burt közel-keleti ügyekért felelős miniszter igennel szavazott, annak következtében pedig bejelentette a lemondását.
Az elfogadott határozattervezet a kormány által a parlament elé terjesztett semleges indítvány módosítását okozta. A módosított indítványt 327-300-ra szavazták meg.
A brit gyakorlat szerint, a kormány határozza meg, hogy miről tárgyal a parlament. Pedig az elfogadott határozattervezet alapján John Bercow alsóház elnöke kezdeményezi a napirend módosítását.
Bercow a Brexit- folyamatban, korábban is tanúsított kormányellenes magatartást.
Az elfogadott határozattervezet szerint, a képviselők szerdán megvitatják a különböző brexit-alternatívákat. Az alternatívák között szerepel egy újabb népszavazás kiírása, és a Brexit visszavonása is. Ha egy alternatíva szerezheti a parlamenti többséget, akkor politikai nyomás nehezedhet a kormányra.
Az indítványok és határozattervezetek valóban nem rónak semmilyen kötelezettséget a kormányra.
A szavazás eredménye alapján várható, hogy lemondhat a kormány több tagja is. Eszerint, megbukhat a May-kormány.
A londoni alsóházban eddig kétszer, január 15.-én és március 12.-én elutasították a May-kormány által az EU-val novemberben elért Brexit-megállapodást.
Még több hír
Izraeliek az útra dobták a segélyszállítmányt
A zsidó telepesek megállították a teherautókat, és az útra dobták a Gázába szánt segélyeket.