Két indiai pilótát fogtak el Pakisztánban

Asıf Gafur a pakisztáni hadsereg szóvivője, generális elmondta, hogy lelőttek két indiai vadászgépet, és két pilótát fogtak el.

1153659
Két indiai pilótát fogtak el Pakisztánban

Gafur ma sajtótájékoztatót tartott az eseményről, mely India és Pakisztán között okozott feszültséget, és közölte, hogy a reggeli órákban a pakisztáni vadászépek lelőttek két indiai vadászgépet Pakisztán légterében.

"A lelőtt repülőgépek egyike Kasmír pakisztáni területén, másika Kasmír indiai területén lezuhant. Elfogtuk a két pilótát. Az egyik pilóta megsebesült, katonai kórházba szállították, a másikat pedig őrizetbe vették"- közzétette a pakisztáni hadsereg szóvivője.

Gafur jelezte, hogy Pakisztán nem akar háborút.

"Mindenre képesek vagyunk, pedig nem akarjuk növelni a feszültséget Indiával, nem akarjuk háborúba sodorni az országot. Ma önvédelmi célú műveletet hajtottunbk végre, nem akarunk győzelmet. Képesek vagyunk a célpontok felderítésére és azok lővésére, pedig figyelmeztető lövést adtunk le, nem akartunk kárt okozni. Nem halt meg senki. Felelős ország vagyunk, és békét akarunk. Azért nem választottunk egy katonai célt. 6 célpontot választottunk, és lőttük”- mondta a pakisztáni hadsereg szóvivője.

“Nem volt más alternatívája a pakisztáni légierőnek”- hangoztatta Gafur.

“Pakisztán a feszültséget nem fokozza háborúvá. Most India tartja kezében a labdát, azért fog dönteni a jövőről. Indiának meg kell értenie, hogy a háború eredménytelenség politikája" – tette hozzá.

Gafur a pakisztáni hadsereg szóvivője közzétette, hogy később sajtótájékoztatót tartanak, és nyilvánosság elé állítják az indiai pilótát.

Gafur közölte, hogy a pakisztáni hadsereg ma nem használt egy F-16-os vadászgépet, és nincs információ arról, hogy lelőttek egy repülőgépet.

 



Még több hír