Február 27-28-án lesz a Trump- Kim Dzsong Un találkozó

Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy február 27-28-án Vietnamban másodszor találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

1139669
Február 27-28-án lesz a Trump- Kim Dzsong Un találkozó

Trump elnökként másodszor mondott évértékelő beszédet az Unió állapotáról.

Az eredeti terv szerint január 29.-én tartotta volna az évértékelő beszédét, pedig az amerikai szövetségi kormány részleges leállása miatt február 5.-ére halasztották, és Mike Pence alelnök és Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke elnökölt az ülésen, amelyen Trump mondta az évértékelő beszédét.

Trump hitvese, Melania Trump is részt vett a tevékenységen, amely alkalmából számtalan meghívott vendég érkezett az ország minden tájáról.  

Trump a beszéde során közölte, hogy február 27-28-án Vietnamban másodszor találkozik Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Trump kijelentette, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy diplomáciai megoldást találjanak a koreai-félszigeten, és az gyümölcsözni kezdett.

"Hazatértek az Észak-Koreából elengedett amerikai túszok, felfüggesztették a nukleáris kísérleteket, 15 hónapja nem hajtottak végre nukleáris kísérletet. Ha nem lettem volna az Egyesült Államok elnöke, véleményem szerint, Észak-Koreával nagy háború küszöbén állhattunk volna"- mondta az amerikai elnök.

Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető 2018 június 12.-én találkozott Szingapúrban, az volt a történelmi jelentőségű találkozó a két vezető között. A találkozó során egy megleheteősen átfogó jellegű dokumentumot is írtak alá.

E találkozó után Kim Dzsong Un felfüggesztette a nukleáris programját,és rakétakísérleteit.



Még több hír