432-re emelkedett az Ebola-járvány áldozatainak száma

Kongó Demokratikus Köztársaságban július hónap elején kezdődött az ország történelmének leghalálosabb Ebola-járványa, és 432re emelkedett a halottak száma

1140141
432-re emelkedett az Ebola-járvány áldozatainak száma

Az Egészségi Minisztérium adatai szerint Észak-Kivu tartományban keletkezett és Ituri tartományra terjeszkedett a járvány, és megállapítottak 788 véres láz tényét.

A járvány miatt 432 személy veszítette az életét, 35 személy még gyógykezelés alatt van.

A vírust viselő 267 személy pedig teljesen gyógyult meg.

Az adatok szerint 54 személy meghalt véres láz miatt, de nem biztos, hogy ezek a személyek viselik az Ebola-vírust.

Az augusztus 8-án kezdődött vakcinázási kampány keretében 74 ezer 96 személyt oltottak be.

Először 1976-ban Szudán Nzara és Kongó Demokratikus Köztársaság Yambuku városaiban került elő az Ebola-járvány.

2013 decemberében újabb látszott Nyugat-Afrikában.

2014-2017 évek között járvány keletkezett Guineában, Libériában és Sierra Leonéban, közel 30 ezer személyre fertőzött az Ebola-vírus, és 11 ezernél több személy vesztette az életét.



Még több hír