Németországban a hajléktalanok gyorsan növekvő száma meghaladhatja az egymilliót is

Werena Rosenke, a Hajléktalanokat Segítő Egyesület (BAGW) vezetője a Rheinische Post-nak nyilatkozva arra hívta fel a figyelmet, hogy Németországban a hajléktalanok száma először haladhatja meg az egymilliót.

1113818

 „A tavalyi becsléseink szerint rövid időn belül 1 millió 200 ezer nő, férfi és gyermek lehet hajléktalan” – közölte Rosenke.

A egyesület tájékoztatása szerint tavaly 860 ezer személy volt hajléktalan, akik közül 52 ezren éltek az utcákon.

A tájékoztatás szerint az országban október óta 9 ember vesztette életét a hideg miatt.

A szóban forgó halálesetek közül négy Hamburgban, kettő Düsseldorfban, a többi pedig Kölnben, Essenben és Lauchhammerben történt.

Tavaly ugyanebben az időszakban három hajléktalan vesztette életét a rendkívüli hideg miatt.

Az egyesület tájékoztatása szerint Németországban még mindig elégtelenek a hajléktalanok részére a hideg időben nyújtott intézkedések.

A BAGW a hideg miatt történt haláleseteket a médiában megjelent hírek alapján regisztrálja, és bírálja a kormányt, hogy az nem rendelkezik a hideg idő miatt bekövetkező halálesetekre és a hajléktalanokra vonatkozó statisztikákkal.

Az egyesület adatai szerint az országban 1991 óta legalább 300 személy fagyott halálra. Azonban előfordultak hasonló, nem regisztrált esetek is, ezért a szóban forgó szám ennél magasabb is lehet.

Még több hír