Folytatódik a sárga mellényesek mozgalma

A sárga mellényesek 360 utat lezártak Franciaországban.

1110302
Folytatódik a sárga mellényesek mozgalma

Laurent Nunez francia belügyminiszter-helyettes az RMC rádiónak nyilatkozva elmondta, hogy a sárga mellényesek által lezárt 170 utat nyitotta meg a rendőrség.

Christophe Castaner belügyminiszter pedig kijelentette, hogy a sárga mellényeseknek véget kell vetniük az útblokádok emelésének.

"A tüntetések kezdete óta 8 ember vesztette életét. Tudják, 30 éve nem történt ilyen társadalmi mozgalom, amelyben annyian meghaltak. Teljesen nyíltan mondom, már elege van"- mondta Castaner belügyminiszter.

A sárga mellényesek november 17.-e óta főleg Párizsban, több francia városban útblokádokat emelnek a tiltakozások során, így lezártak utakat.

Az üzemanyag adóemelése ellen útblokádokkal tiltakozó sárga mellényesek november 17.-e óta tartanak tüntetéseket, de az már Macron-ellenes, erőszakos demonstrációvá fajult, ez az utóbbi évek legerőszakosabb tiltakozása az országban.

A tüntetők, akik a magas lakásárak miatt kiszorultak a belső kerületekből, azt követelik Emmanuel Macron francia elnöktől, hogy csökkentse az üzemanyag adóját, és javítsa az életszínvonalat.

A sárga mellényesek azt is követelik, hogy népszavazást tartsanak a törvények hatályba lépéséről.

A tüntetések kezdete óta 8 ember vesztette életét, mintegy négyezer 341 embert vettek őrizetbe, több ezren megsérültek.




 



Még több hír