Nem dolgoznak közös európai hadsereg létrehozásán

Nem dolgoznak közös európai hadsereg létrehozásán, jelentette ki Federica Mogherini, az Európai Unió külkapcsolati és biztonságpolitikai főképviselője

1092408
Nem dolgoznak közös európai hadsereg létrehozásán

Federica Mogherini Brüsszelben, az Európai Unió védelmi minisztereinek konferenciáját tartó Külügyi Bizottság ülése után tartott sajtótájékoztató, és értékelte az Európai Unió védelmi területen tett lépéseit.

Federica Mogherini hangsúlyozta, hogy az Európai Unió védelmi törekvései teljes összhangban vannak a NATO-val, s prioritásuk az uniós tagországok védelmi befektetéseinek gyümölcsözőbbé tétele.

Kiemelte, hogy a tagországok teljes szuverenitással rendelkeznek haderejük felett, s az Európai Unió próbálja a tagországok védelmi képességei közötti különbségeket áthidalni.

Azt is hangsúlyozta, hogy az Európai Unió nem katonai szervezet, és soha nem is fog azzá válni:

„Nem próbálunk közös európai hadsereget létrehozni. Szó sem volt erről. Befektetéseket teszünk azért, hogy a tagországok a térség és a világ számára nagyobb biztonságot nyújtó szereplőkké váljanak” – mondta Federica Mogherini.



Még több hír