Törökország óvatosan fogadja az amerikai nyomravezetői díjat

A török köztársasági elnöki szóvivő azt is kiemelte, hogy Törökország eltökélt az USA-val tető alá hozott, Munbidzs területére vonatkozó útiterv teljes mértékű alkalmazásának ügyében.

1082970
Törökország óvatosan fogadja az amerikai nyomravezetői díjat

İbrahim Kalın köztársasági elnöki szóvivő közölte, hogy körültekintően fogadják az Amerikai Egyesült Államok bejelentését, amely szerint nyomravezetői díjat ígérnek azoknak a személyeknek, akik információval szolgálnak a PKK terrorszervezet három vezetőjéről.

Kalın szóvivő azt az amerikai bejelentést értékelte, amelynek értelmében az USA nyomravezetői díjat tűzött ki a terrorszervezet három vezetője, Murat Karayılan, Cemil Bayık ve Duran Kalkan azonosítását és tartózkodási helyének meghatározását lehetővé tevő információkért cserébe.

„Óvatosan fogadjuk (a díjkitűzés bejelentését). Nem haszontalan, de ez egy megkésett dolog.” – fogalmazott. 

„Azt mondják, hogy a YPG-t, PYD-t megkülönböztetik a PKK-tól. De ezzel nem áltathatnak minket. Számos alkalommal elmagyaráztuk nekik, hogy ezek organikusan kapcsolódnak egymáshoz, nem csak instrumentális kapcsolat áll fenn közöttük. Ez egy nagyon elkésett intézkedés. Tegyék ezt meg, pozitívan fogadjuk, de ha ezt csak azért teszik, hogy egy nagy képen belül ezzel kendőzzék el a (szíriai) YPG-vel való megállapodásukat, akkor a valós helyzet 3 napon belül ki fog derülni.” – jelentette ki Kalın. 

A török köztársasági elnöki szóvivő azt is kiemelte, hogy Törökország eltökélt az USA-val tető alá hozott, Munbidzs területére vonatkozó útiterv teljes mértékű alkalmazásának ügyében.

Az útiterv azt irányozza elő, hogy a területet megtisztítják a PKK/PYD/YPG terroristáitól, és átadják a valódi tulajdonosainak.

Matthew Palmer, az USA európai és eurázsiai ügyekért felelős helyettes államtitkára előzőleg azt jelentette be, hogy az amerikai külügyminisztérium "Rewards for Justice"
programjának keretében pénzjutalmat fognak adni azoknak, akik információval szolgálnak a Murat Karayılan (5 millió dollárig terjedően), Cemil Bayık (4 millió dollárig terjedően) és Duran Kalkan (3 millió dollárig terjedően) terrorista vezetők azonosításához és tartózkodási helyének meghatározásához. 

Palmer ekkor emlékeztetett rá, hogy  az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma 1997-ben fogadta el, hogy a PKK egy külföldi terrorszervezet, és 2001-ben a kormány is felvette a PKK-t a „Globális Terrorszervezetek” listájára.



Még több hír