Az Egyesült Államok jövőre maximum 30 ezer menekültet fogad be

Az Egyesült Államok jövőre az ideinél kevesebb, maximum 30 ezer menekültet fogad be - jelentette be Mike Pompeo amerikai külügyminiszter

1051632
Az Egyesült Államok jövőre maximum 30 ezer menekültet fogad be

Az amerikai diplomácia irányítója hangsúlyozta, hogy a korlátozást "az Egyesült Államok által nyújtott más típusú oltalommal és segítséggel együttesen" kell szemlélni. Hozzátette, hogy ezt a korlátozást nem szabad az amerikai humanitárius segítségnyújtás "egyetlen fokmérőjének" tekinteni.     A befogadási plafont Barack Obama elnöksége idején 110 ezerre emelték. Trump már 2017-ben 50 ezer főben korlátozta a befogadható menekültek számát, az idei esztendőre pedig a kormányzat 45 ezres kvótát állapított meg.     A tárcavezető leszögezte, hogy a befogadandó menekültek számának csökkentését biztonsági aggodalmak is magyarázzák. "Továbbra is felelősségteljesen átvizsgáljuk a menedékkérőket, annak elkerülésére, hogy olyanok lépjenek be országunkba, akik árthatnak nekünk" - fogalmazott. 
    Amerikai lapinformációk szerint mind a külügyminisztérium, mind a Pentagon (védelmi minisztérium) 45 ezres kvótát szeretett volna eredetileg, a Politico című lap értesülései szerint maga Mike Pompeo is a 45 ezres kvóta mellett foglalt állást. 
    A Politico hozzátette: a döntés érzékelteti Donald Trump és kormányzata eltökéltségét a menekült- és bevándorlási politika szigorítását illetően.

Forrás: MTI



Még több hír