Megállapodás született Gázában
A Hamasz közlése szerint, eredménnyel jártak a gázai támadások leállítása érdekében egyiptomi közvetítéssel folytatott tárgyalások, és megállapodás született.
A Hamasz szóvivője, Fevzi Berhum kijelentette, hogy az első pillanattól kezdve számos fél erőfeszítéseket tesz, hogy Izrael állítsa meg a Gáza ellen irányuló támadásait, és eredménnyel jártak az egyiptomi közvetítéssel folytatott tárgyalások.
Az Iszlám Dzsihád közölte, elismeri az Izraellel kötött megállapodást, amely értelmében leállítják a Gáza ellen irányuló izraeli támadásokat.
Az Iszlám Dzsihád szóvivője, Davud Şihab kijelentette, hogy választ adnak Egyiptomnak a Gáza ellen irányuló izraeli támadások leállítására tett erőfeszítéseinek, és elismerik a helyi idő szerint 20:00 órakor hatályba lépő megállapodást.
Şihab közölte, hogy elkötelezettek vannak mindaddig, amíg Izrael elkötelezett a megállapodás mellett, választ adnak minden támadásra.
A Hamasz szóvivője, Hazim Kasım korábbi nyilatkozatában kijelentette, hogy Egyiptom mellett más felek is kapcsolatot ápoltak velük annak érdekében, hogy tűzszünetet kössenek Gázában.
İzrael tegnap a déli órák óta támadásokat intéz a Hamasz épületei, és a palesztin családok mezőgazdasági területei ellen. Két gyerek elesett, 25-en megsérültek a szóban forgó támadásokban.