Bulgária a menekültszerződés fenntartását hangsúlyozza

Fenn kell tartani a Törökország és az Európai Unió közötti menekültszerződést, jelentette ki Boyko Borisov bolgár miniszterelnök.

1002479
Bulgária a menekültszerződés fenntartását hangsúlyozza

Borisov Brüsszelben, az Európai Tanács csúcstalálkozója előtt a bolgár sajtónak tett nyilatkozatában kijelentette: az Európai Unió külső határait le kell zárni, a menekülttáborokat az Európai Unión kívülre kell helyezni, és a menekültek európai másodlagos elosztását igazságossá kell tenni.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió külső határain, az „első vonalban” lévő országok vállalták fel a terhet, de nem kellene ezt egyedül hordozniuk.

Rámutatott, hogy fontos az Európai Unió és Törökország között létrejött menekültszerződés:

„Fenn kell tartani a Törökország és az Európai Unió közötti menekültszerződést. Felszólítom az Európai Uniót, hogy tartsa fenn a szerződést, és fizesse ki a fennmaradt összeget Törökországnak! Arra buzdítom olasz és osztrák kollégáimat, hogy ők is támogassák a szerződést” - mondta Borisov.

Hozzátette, hogy az Európai Unió nem fizette ki a szerződésben ígért összeg nagy részét, s emlékeztetett arra, hogy Törökország és Bulgária szomszédok, s remekül együttműködnek a visszafogadás kérdésében.

„Nem volt véletlen az sem, hogy Várnában volt a legutóbbi Európai Unió – Törökország csúcstalálkozó. Támogatjuk a Törökország és az Európai Unió közötti menekültszerződést. Szomszédunk, Törökország eddig 100%-ban betartott mindent, amit ígért” - hangsúlyozta Borisov.

Azt is hozzátette: Bulgária helyzete nagyon más, mint Görögországé vagy Olaszországé, és országa nem készült fel arra, hogy az Európába tartó menekülteket visszafogadja.

 



Még több hír