Trump meglépte: az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből

966854
Trump meglépte: az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből

Donald Trump amerikai elnök kedden bejelentette, hogy az Egyesült Államok kilép az iráni atomszerződésből, és aláírta azt a memorandumot, amellyel visszaállította az Irán elleni büntető intézkedéseket.

A Fehér Házból valamennyi nagy tévétársaság által élőben közvetített beszédében az amerikai elnök ostorozta Irán politikáját és azt fejtegette, hogy a 2015-ben aláírt megállapodást „rosszul tárgyalták”, ezért ha Irán be is tartja a benne foglaltakat, politikája változatlanul veszélyes.

Trump azzal vádolta meg Iránt, hogy hazudott és változatlanul atomfegyver kifejlesztésén munkálkodik. Bár azóta kiderült, hogy ezek a hírszerzési információk a 2015 előtti helyzetre vonatkoztak, beszédében Donald Trump így fogalmazott: ezek az információk megerősítik, hogy Irán atomfegyverek kifejlesztésére törekszik.

Az elnök hangsúlyozta: az Iránnal kötött nukleáris megállapodásnak védelmeznie kellett volna az Egyesült Államokat és szövetségeseit, ehelyett azonban szerinte az egyezmény lehetővé tette, hogy Irán továbbra is uránt dúsíthasson.

Ha életben maradna ez az egyezmény, akkor ez fegyverkezési versenyhez vezetne a Közel-Keleten. Egyben Irán támogatja a terrorizmust  a térségben.Támogatója a Hezbollahnak,a Tálibannak és az Al-kaiának. 

Leszögezte:ez az egyezmény szégyent jelent és egyoldalú és  „világos”, hogy a jelenlegi, „alapjaiban hibás” egyezmény mellett az Egyesült Államok nem tudja megakadályozni, hogy Irán atombombára tegyen szert, ezért – mint hangsúlyozta -  az Egyesült Államok kivonul az egyezményből.

A kilépéssel egy időben Washington visszaállítja a korábbi szankciókat Irán ellen.

Az elnök leszögezte: valódi, tartós megodást szeretne az iráni nukleáris fenyegetés megoldására és az Egyesült Államok más országok ellen is szankciókat foganatosíthat.

Az iráni atomprogram korlátozásáról 2015-ben született megállapodást.Az Egyesült Államok mellett Oroszország, Kína, Franciaország, Németország és Nagy-Britannia írta alá. Róháni Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter bízta meg azzal, hogy egyeztessen a szóban forgó öt országgal az atomalku további sorsáról.

MTI/TRT

 



Még több hír