Róháni: Irán újrakezdheti az urándúsítást

Az iráni elnök közölte kedden, hogy miután az Egyesült Államok bejelentette kilépését a Teherán atomprogramját korlátozó többhatalmi szerődésből, újrakezdhetik az urándúsítást, amelyet a 2015-ben aláírt megállapodás értelmében korlátoztak.

966852
Róháni: Irán újrakezdheti az urándúsítást

Haszan Róháni közölte, utasította az iráni atomenergia-ügynökséget, hogy tegyen előkészületeket, hogy szükség esetén folytatni tudják a korlátlan urándúsítást.

Az iráni elnök ugyanakkor hozzátette, várnak néhány hetet az erről szóló döntéssel. Ez idő alatt tárgyalni akarnak az egyezmény többi részesével. Haszan Róháni azt is közölte, hogy Mohamed Dzsavád Zaríf külügyminiszter megbeszéléseket folytat majd a szerződés jövőjéről.

Az elnök szerint rövid idő áll rendelkezésre a tárgyalások lebonyolításához, mert utasítására az iráni atomenergia-ügynökség a korábbinál is eltökéltebben indíthatja újra az urándúsítást a következő hetekben. ”Ha elérjük a megállapodás céljait a többi taggal együttműködve, akkor az érvényben fog maradni” – mondta. “Nem engedjük, hogy Trump pszichológiai hadviselése sikerre vezessen” – tette hozzá.

Róháni szerint az Egyesült Államok nem bizonyult megbízhatónak az elmúlt négy évtizedben. ”Az Egyesült Államok ma este hivatalosan bejelentette, hogy Washington nem tesz eleget nemzetközi kötelezettségeinek” – mutatott rá. Trump döntése történelmi tapasztalat volt Irán számára – hangsúlyozta Róháni. Az iráni televízió jogtalan, törvénytelen és a nemzetközi megállapodásokat aláásó lépésként értékelte az amerikai bejelentést.

Jogtalan, törvénytelen és a nemzetközi megállapodásokat aláásó lépésként értékelte kedden az iráni televízió Donald Trump amerikai elnök döntését.

2015-ben megszületett a keretmegállapodás a hatok és Irán között

2015. április 2-án a svájci Lausanne-ban megszületett a keretmegállapodás a hatok és Irán között Teherán atomprogramjának korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről. 

2015. június 17-én Bécsben megkezdték a megállapodás végleges szövegének kidolgozását.

2015. július 14-én Bécsben Irán és a hatok (az ENSZ BT öt állandó tagja: az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország, továbbá Németország) között létrejött a vitatott iráni atomprogramról szóló átfogó megállapodás.

A tizenhárom éves vitát lezáró egyezség célja annak szavatolása, hogy az iráni nukleáris programot ne használják katonai célokra, cserébe a nemzetközi közösség fokozatosan feloldja a Teherán ellen bevezetett büntetőintézkedéseket, de a fegyverszállítási embargó nagy része még évekig érvényben marad.

A Teherán által vállaltak betartását a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzi. Július 20-án az ENSZ BT jóváhagyta a megállapodást, de fenntartotta a szankciókhoz való visszatérés lehetőségét.

Az iráni parlament 2015-ben elfogadta az atomprogramjáról szóló júliusi megállapodást

2015. október 13-án az iráni parlament elfogadta az atomprogramjáról szóló júliusi megállapodást. Október 18-án az Egyesült Államok hozzálátott a büntetőintézkedések eltörlésének előkészítéséhez, ugyanaznap az EU is bejelentette az Irán elleni szankciók feloldásának kezdetét. November 2-án Irán bejelentette, hogy megkezdte a nukleáris megállapodás végrehajtását, a hónap közepén megkezdte egyes atomlétesítményei leszerelését.

2015. december 15-én a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bejelentette, hogy hivatalosan is lezárja az iráni atomprogram nukleáris fegyverek kifejlesztésére vonatkozó vizsgálatát. A szankciók feloldására a NAÜ jelentésének közzététele után kerülhet sor. 2015. december 28-án Irán a júliusi megállapodásnak megfelelően átadta uránkészlete jelentős részét Oroszországnak.

" Irán betartja a megállapodás valamennyi paragrafusát, nincs helye semmiféle hibának. Már megláttuk, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem tartotta be a szavát és az egyetlen támogatója Izrael. Nagyon nehéz felfogni, hogy az Amerikai Egyesült Államok miért lép ki a nukleáris megállapodásból. " jelentette be Róháni, iráni elnök.

MTI/TRT

 



Még több hír