Kulcsfontosságú Törökország a NATO-nak

„Hálásak vagyunk Törökországnak” - mondta.

961218
Kulcsfontosságú Törökország a NATO-nak

Kulcsfontosságú Törökország a NATO számára, jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár.

„Ahhoz, hogy Törökország fontosságát megértsük, elegendő a térképre néznünk” - mondta Stoltenberg, és utalt a NATO számára fenyegetést jelentő Irak és Szíria szomszédja, Törökország fontosságára.

Stoltenberg a múlt heti NATO külügyminiszterek konferenciája után török újságírókkal találkozott, s emlékeztetett arra, hogy Törökország infrastruktúrát biztosít az ILIÁ terrorszervezet elleni koalíciónak:

„Hálásak vagyunk Törökországnak” - mondta.

A főtitkár azt is hangsúlyozta: a „súlyos és barbár” 2016 július 15-i puccskísérlet után Törökországnak joga van a törvényesség fenntartása mellett számon kérni a felelősöket.

Stoltenberg ismét elmondta, hogy Törökország a terrorizmus által leginkább sújtott NATO-tagország:

„Természetes, hogy Törökországnak joga van megvédeni magát” - mondta a főtitkár, aki azt is hozzátette:

„Néhány éven belül Törökország fogja vezetni a magas készültségi szintű közös haderőt, s ezzel kulcsfontosságú szerepet fog betölteni. Természetesen ennek a többi szövetséges is tudatában van.”



Még több hír